Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
A szalagtelkeken - akár a faluban, akár a bokortanyákon - a soros építkezés uralkodott, a lakóházak és egyéb épületek a telkek hosszanti oldalán állottak egymás után. De Szabolcsban, a kisvárdai járásban és a szatmári Erdőháton, főleg az olyan gazdák, akik nagyszámú jószágot tartottak, kettős udvaron laktak. A soros beépítésnél a lakóház mindig az utca felől áll - legfeljebb egy kiskert választja el az utcától -, a kettős udvaron a lakóház a telek lábjában, egészen hátul épült, elől az utca felől voltak az ólak, aklok és a kút. A falubeli telket az utcától a kapu és kerítés - régebben sárból, trágyából és deszkából rakott garádja vagy sövénykerítés, újabban lécből és deszkából - választotta el, a tanyaudvart általában az épületek - itt-ott fasor - keríti el a szántóföldtől. A Nyírségen a régibb házak általában az utca vonalába épültek, a Szamosháton és az Erdőháton régebben is általános volt az előkert, a kiskert a ház előtt. A lakótelek egysoros beépítése Szabolcs megye mindkét települési zónájában általános - ez összefüggésben áll a lakóházak egykori hagyományos beosztásával és fűtőberendezésével -, míg a szatmári-beregi kisfalvas övezetben mindig kétsorosán építettek. Móricz Zsigmond 1905-ből így írja le a szatmári lakótelket: „A kapun belépve jobbra van a lakóház, amelyet az utcától egy keskeny kert választ el, mögötte, vele egy vonalban az istálló. Bal oldalt szemben a házzal, nagyobb kerttel elvágva az utcától, kisebb ház áll, ebben a nyári konyha, a kamra és a sütőház. " Ez az épület három különböző célú helyiségből állott, ma már ilyen formában nagyon kevés látható belőlük. De a nyári konyha építése a két világháború között a korábbinál jóval szélesebb területen vált általánossá. Ez a terjeszkedés összefüggésben áll a lakóház tüzelőberendezésének átalakulásával. A nyári konyha sorában állott a kút, túl rajta a tyúk-, lúd- és disznóól, mindenik külön-külön. A disznóól fából összerótt deszkaépület volt és hidasnak nevezték. Végül az épületek sorát a telek bal oldalán a kukoricakas zárta le. Ez favázas, vesszőből font építmény volt. Szatmárban és Beregben az udvart az épületek zárt négyszöge határolta. Ismét Móricz Zsigmondot idézzük: „Az udvar hátulján, szemben a kapuval a hatalmas csűr mellett elkerítve a kert. A csűr mögött az abora, ez négy magas oszlopon le és feltolható zsindelytetőt tart, ez a szénatartó. " Az Északkeleti-Kárpátok tájaira jellemző csűrös-aborás építkezés nyugati határát a Kraszna és Tisza északi, Csapig tartó futása jelzi, ettől nyugatra csak a XVIII. században Rakamazra betelepített svábok építettek az udvarban, kertben csűrt, annak széles, kétszárnyú kapuján lehetett a kertbejutni. A Nyírségen amióta (1945 óta) a parasztság kezébe került a dohánytermesztés, az udvar hátuljára a dohánypajtát állították, és ahol a gazda juhászattal foglalkozott, ugyancsak ide építették a juhszint, ahol éjjelre és télire a juhokat zárták. Mióta a kerítés - legalábbis az utca felől - általánossá lett, a Nyírségen sövényből font egy- vagy kétszárnyú leveles kapuval zárták be az udvart. Szatmárban és
