Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Beregben néhány évtizede még sok tőkés kaput lehetett látni. A kapu tulajdonképpen egy hatalmas, tönkös tölgyfasorompó, amely a földbe ásott tőkén fordult és billent. A gerenda tuskója tartotta egyensúlyban. A gerendába függőlegesen vésett és alul talpgerendába foglalt karók közé vesszővel volt befonva. A gyalogjárók számára a nagy kapu mellett díszesen faragott szemöldökfájú kis ajtó szolgált. A jobbágyfelszabadítás (1848) után az egykori jobbágy- és zsellértelkek - házhelyosztás híján - az örökösök között feldarabolódtak. Ahol nagy volt a népszaporodás, az egykori jobbágyportán négy-öt lakóház is összezsúfolódott. Móricz Zsigmond írta az első világháború előtti Kisarról, „ahol mind nyelvben, mind szokásokban sok különös régiség maradt fent, hogy a gyermekeknek a telekre építenek külön házat és emiatt majd minden telken három-négy, sőt öt ház áll; egyszerű, igénytelen házikók és úgy be van rakva velük a falu, mint vakondtúrással a rét. Csak a bennszülöttek tudnak eligazodni a titkos átjáró utakon, amelyek udvarokon, kerteken és kerítéseken visznek keresztül". Az újabb korban az egykori jobbágy falut szorongató nagybirtok - amely nem tette lehetővé a falu terjeszkedését - hozta létre az ilyen rendszertelen településformát, melynek csak a sok évszázada kialakult főutcahálózata mutatta az egykori rendet. A Tisza mentén a fentebb említett kertes települések külső, zegzugos, sikátoros, kutyaszorítós utcahálózata a XIX. században ugyanilyen okból jött létre; az egykori téres ólaskertek helyére települt lakóházak különösebb rendszer nélkül az öröklés révén szétszabdalt - egykor egyetlen - telken épültek. Itt is, mint a kisarihoz hasonló tiszaháti falvakban, eredetileg nem is volt választó kerítés az egyes telkek között, majd mikor a sövény kerítés általános lett, a gyalogjárók számára könnyebbség okából egy-egy részt alacsonyabbra hagytak és a kerítés két oldalán fából készült hácsku volt állítva. Teherrel, szekérrel a zugok valamelyikén lehetett a lakótelket megközelíteni. A parasztporta legfontosabb és egyben legnagyobb épülete a lakóház volt. Az első világháborúig - kisebb részben 1945-ig - a megye három települési tájegysége szinte élő múzeumként őrizte a parasztság körében feltalálható főbb lakóháztípusokat. A legutóbbi évtizedek régészeti ásatása éppen ezen a tájon, a tiszalöki Rázom-pusztán tártak fel a kora középkori (X-XI. századi) lakóházak emlékeit. Ezek a lakóházak kis terjedelmű, félig földbe ásott veremházak voltak, egyetlen helyiséggel, ennek a közepén égett a nyílt tűz, és a verem egyik sarkában földbe vájt kemence állott. A veremházakban kémény nem volt, a tűzhely füstje az ajtón és a tetőn szivárgott ki. A veremház-építkezés némileg módosított formában napjainkig megvolt errefelé. Kiss Lajos az 1930-as években még az uradalmakban látott ilyeneket, sőt a Nyírségen az 1948 utáni házhelyhez juttatottak egy része is ilyen lakóházakban