Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

SZABOLCS VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA (1748-1849) Szabolcs vármegye levéltáráról az első ismertetés 1881-ben jelent meg Pauler Gyula tollából, majd az első - mindmáig egyetlen - a levéltár mohácsi vész előtti okleveleit közlő kiadvány bevezetése szól róla. A XVIII. századi állapotát az lllésy János által közölt, a megye főispánjától a helytartótanácshoz küldött, 1772-ből származó jelentésből ismerjük, i Amikor a 20-as években a levéltártörténeti kutatások és közlések megindultak, Istványi Géza és Föglein Antal részletes tanulmányai fényt derítettek a nemesi vármegyék írásos ügyintézésének korai gyakorlatára is. E közlésekből derül ki, hogy a vármegyék írásos ügyintézése a XIV. század közepén már eléggé általános volt; az okleveles gyakorlatra éppen Szabolcs szolgáltatott perdöntő bizonyítékokat. 2 A vármegyei írásbeliség hordozója a nótárius, a XIV-XV. században - legalábbis a mostani tudásunk szerint - bár állandó gyakorlattal rendelkezik, de mégsem tartozik szorosan a megyei tisztviselők sorába. Még a XVI. század elején is csak alkalmilag bízzák meg az írásos teendők ellátásával. Állandó tisztviselőként csak a század közepe táján tűnik fel, akkor már a későbbi levéltár alapját alkotó - egyelőre gyér - írásos feljegyzések készítője, sőt őrzője.3 A legkorábbi - mindmáig megmaradt - írásos feljegyzések, a későbbi protocollumok ősei, még inkább regestrumok. Ezekbejegyezték fel a közgyűlés, vagy inkább a vármegyei sedes judiciaria elé kerülő, nagyrészt szóban előadott ügyek érdemi tartalmát, emlékezet okáért.

4 Ezt a megállapítást Szabolcs vármegye levéltárának legrégibb - 1550 óta folyamatosan fentmaradt - iratsorozata, a protocollumok első három kötete is igazolja. A levéltár azon kevés szerencsés közé tartozik - a mai Magyarország területén csupán Zala és Zemplén előzi meg -, amelyben a jegyzőkönyvek a XVI. század közepétől, az Acta politica et judicialia iratsorozat 1570-től, az Acta juridica pedig 1629-től folyamatosan megmaradtak. Ettől az időtől az írásbeliség gyakorlatának minden változását nyomon lehet tehát követni. Ez több szerencsés tényező következménye. Ezek közül az első kétségtelen a nótáriusi hivatal viszonylagos állandósága, a másik pedig, hogy az időnkénti veszélyek ellenére az iratokat nagyobb kár sohasem érte. Ez viszont a gondos őrzésnek köszönhető. 1 PAULER, 1881. 407.; KARLOVSZKY - PETTKÓ, 1901.; ILLÉSSY, 1903. 731-738. 2 ISTVÁNYI, 1937. 245-249. Vö. KÁLLAY, 989. reg. 3 FÖGLEIN, 1936. 153. 4 FÖGLEIN, 1938. 143.