Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)
A KALLÓI VÁR KOMMENDÁNSAI
26-án kiadott rendelete volt, mely azt is tartalmazza, hogy ahová rebellisek betörnek, a harangot verjék félre, a rablókat fogják el, esetleg a szomszéd 2-3 faluval közösen, küldjék őket Kallóba, mit ha nem cselekesznek, a bírót karóba vonják és végül felgyújtják a falut. Érdekes, s a helyzet megértéséhez nem kevésbé tanulságos ezt a hangnemet öszszevetni Homonnainé Esterházy Mária kisvárdai ud varbír áj ának egy számadása töredékével. Ebben ilyen tételeket olvashatunk: „Az kurucok számára falu oltalmáért egy hordó bort vittem 8 forint ", továbbá „ Sebőknek az több kurucokkal együtt az udvar megmaradásáért adtam 18 icce bort, iccéje volt 15 pénzen 2/70". 507 A várat természetesen, mint minden évben, tavasszal ismét kellett javítgatni. Klinger August, a kallói profunt mesternek fennmaradt egy beszédes kimutatása május 8-i keltezéssel, szigorúan aratás előtti időre, május 17-re. Szabolcs 138 VA portájától kíván a különböző munkásokból 1659 embert, portánként 12-őt számolva, fatörzset 553-at, ugyanannyi „ rakottya-vessző "-L A munkáért fizettek napi 24 dénárt, a szekér fáért egyaránt 663 forint 60 dénárt. 508 Meg kell azonban jegyezni, hogy ez egy felfelé készült kimutatás és nem nyugta. Különben is Klinger irányában igen óvatosan ajánlatos számolni, sok panasz lesz rá. A vármunkások azonban mindössze 33-34-en jöttek, fával is csak háromszor fordultak. 509 Szeptember 8-án maga Schmidt ezredes táborozik le a kallói mezőn, s maga szedeti össze az embereket s hozatja el a fát. 510 A várban benn Götzen, Johann Karl, Schmidt alezredese a kommendáns, helyettese báró Diependael Petrus, ki neve után ítélve flamand lehetett. A városban ebben az évben is Horvát János a vicekapitány, aki a 60 köböl gabona limitáció alól a következő szavakkal kér mentességet, amit egyébként Cob is támogat: „ ... szabadjövésünk-menésünk nincs, nem szánthatunk, vethetünk, az mi régi szántóföldeinket csak vadak, madarak lakják, ha kis kertben vet is közel az végházhoz vagy egy vékát, vagy kettőt, az is, ki halállal emíszti meg és vére hullásával, ki marhájának az kurucoktul való elhajtásával". A Plebs Kalloviensis ez alkalommal úgy említődik, hogy áll a német prezidiáriusokból, szabad hajdúkból, gyalog rendből, mechanicusok - talán tüzérek - rendjéből és a nemesek rendjéből. 511 A francia pénzen Lengyelországban és francia tisztek vezetése alatt álló toborzott két ezrednek az erdélyi bujdosókkal való egyesülése utáni első haditette az ugocsai Nyalábvár melletti győzelme volt Schmidt generális serege felett október 10-én. A vár már ekkor le volt rombolva, az ütközet így tulajdonképpen Királyházán zajlott, a jelentőségét azonban nem szabad eltúlozni. Cob nem tüntetett harckészségével, még két ezredet várt, Szerednyéig nyomult, majd visszafordult, a november nagy részét Nagymihályon töltötte. Közben Thököly lehetőséget kapott, hogy kijöjjön Erdélyből, december elején már másutt készül támadni, a hajdú váró sok felé, ahol Cob nem állja el az útját. iU/ Uo. Fasc. 95. No 61. 1677. 508 Uo. Fasc. 95. No 11. 1677. 509 Uo. Fasc. 95. No 6. 1677. 510 Uo. Fasc. 95. No 20. 1677. 511 Uo. Fasc. 95. No 56-57. 1677.