Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)

SENNYEY FERENC

prédának adták magokat, azt mondják, őnekik csizmára való pénzek sincs. Isten őket úgy segélje, ott szereznek, azhol szerezhetnek. Az ellenségre pedig restek. "

432 Ispán Ferencnek ezek a szavai akár mottója is lehetne az elkövetkező évek bujdosó rebelliseinek a jellemzésére. Ezzel az érvelésükkel még később is gyakran lehet találkozni. Az 1673. év első összecsapása, egyúttal ennek a különös magyar-magyar vallásháborúnak a nyitánya Nyírbélteknél, január 16-án folyt le. Erről a már említett Ispán Ferenc szemtanúként számol be Telekinek. „ Tegnap Nyírbélteknél, Uram, - írja - ebül járónk az sok németet, Barkóczy is, az eb, felesed magával vélek lévén, megváránk rendületlenül, mert meglátván az mi hadunk, hogy sok, csakhamar megfutamodék; éppen Mihályfalván [ma Nyírmihálydi] innét hajtott bennünket. Soklátott - hallott ember mondja, töröktül is ritkán látta az olyan üzést, kihez képes bizony alkalmasint is vesztek az mieink szegények, kiváltképpen az gyalogok kö433 A levél írója nem, de az előző évi károkat felmérő összeírás említi, hogy Beiteknél levágtak egy szerekével együtt elhajtott baktai parasztot is, vagyis Ispán Ferenc és csapata fosztogatni ment Baktára s környékére. Ilyen esetekben tűnik ki, hogy a háborút igazán nem azok viselték, akik nevét a történelem többé-kevésbé megőrizte, hanem azok a név és arc nélküli áldozatok, kiket a történelem eltaposott és az utókor teljesen elfelejtett. Bánffy Dénesnek egy január 21-én kelt levele hasonló elgondolásból fakadt, mikor beszámol a bujdosóknak egy különben kevésbé ismert kudarcáról. „Azok elvesztették magokat s az magyar nemzetet [a béltekiek]. Csak most veszett el, úgy értem, Kallóban apróstul 2000 leieknél, imitt penig, látja, mit ír Keresztes uram [egykori hajdúkapitány], csak egészen ruináltattak (elpusztítottak), gyalogjukban semmi, lovasokban kevés maradott. Isten büntesse meg, azkik ily vakmerőül veszték el az sok szép magyarságot. "

434 Minthogy Szuhayékon kívül más csapatok is teleltek legalább részben a vármegye területén, Lipót már egy február l-jén kelt levelében elrendeli, hogy üldözzék őket, fogják el és adják át a tiszteknek.

435 A húsvéti betörés és fosztogatás után Cob Kassáról radikálisabban rendelkezik a rebellisekkel szemben, kik „nincsen miből fenntartsák magukat és semmivel nem bíró cigányok módjára kóborolnak, ... élve mindegyikért 10 aranyat kapnak, bárhol meg tudják ölni, öljék meg, mészárolják le őket, mint lázadókat, gaz latrokat és a béke, a köznyugalom háborgatóit és nyilvánvaló tolvajokat"

436 Spankau szeptember 22-én részletesebben megismétli a fentebbieket, és hogy ellenük „már annyiszor parancsolták a felkelést, ami mostanáig nem használt semmit... holott napról-napra hallani, hogy ezen és ezen a napon, ebben az időben és abban a városban, faluban voltak, ettek, ittak, tették Teleki, 1905-1926.6. k. 416. Uo.417-418. Uo.419. SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 91. No 11. 1673. A szerző hivatkozása elmaradt.