Pro patria. Tanulmányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 12. (Nyíregyháza, 2004)

A Rákóczi-szabadságharc a források tükrében - Kovács Ágnes: Rákóczi és Károlyi

korábban részletesen beszélt Rákóczinak. A január végén készült feljegyzés ismeretében biztosra vehető, hogy a „kötelesség" a szabadságharc békés lezárásának előmozdításátjelenti, az „ extrema resolutio " pedig, amelyre a fejedelem se a pátensben, se a magánlevelekben nem tért ki, a Károlyi személyes mediációjára vonatkozó indítványt. Ha Rákóczi ezt hasznosnak tartja, ezután is sor kerülhet rá - véli Károlyi -, ha azonban nem, „múlhatik", azaz eláll a javaslattól. Bárhogyan határoz is a fejedelem, ő az „egész nemzet" javára fog munkálkodni, s mivel hiszi, hogy Rákóczi is erre törekszik, egyszersmind az ő szándékait is segíti. A levél megírása után Károlyi visszatért Olcsvára, mivel tudta, hogy Pálfíy folytatni akarja a tárgyalásokat, Rákóczi viszont azt parancsolta, hogy ne lépjen kapcsolatba vele.

12 Itt kapta kézhez a császári fővezér két levelét, aki sürgette a Károlyival való személyes találkozást, s azt is közölte, hogy tudomása van a fejedelem Lengyelországba távozásáról, s ezért nem egyezik bele a fegyverszünet meghosszabbításába. Pulay János szerint, aki elsőként írta meg a szatmári béke történetét, Károlyi - „nem akarván a fejedelem előtt való hitelét megvesztegetni" - Munkácsra ment, ahol a parancsnoksággal megbízott Sennyey Istvánnal és másokkal megvitatta a kialakult helyzetet.'

3 Velük egyetértve, s mivel a fejedelemtől nem kapott hasznosítható tanácsot, március 11-én felkereste Pálffyt a debreceni táborban. Mint tudjuk, a két fővezér találkozása felgyorsította az eseményeket és 1711. április 29-én elkészült a békeokmány végső változata, amelyet a nemesek és a főtisztek május l-jén és 2-án írtak alá a jelképes fegyverletételt követően. Az idáig vezető út mind Rákóczi, mind Károlyi számára nehéz volt. A fejedelem attól félt, aminek a megvalósításáért Károlyi fáradozott: a béke megkötésétől, mivel a tárgyalásokkal főleg időt akart nyerni. Károlyi viszont attól rettegett, hogy az időhúzással csökken az esélye egy magyar szempontból előnyös megegyezésnek. A hazai és a nemzetközi viszonyok alapján Károlyi félelme indokolt volt. A gazdaság romokban hevert, a mozgalom társadalmi bázisa végzetesen leszűkült, a kuruc sereg már képtelen volt érdemleges teljesítményre. Ezen a helyzeten csak a külső segítség javíthatott volna, erre azonban nem lehetett reálisan számítani. Ezért illuzórikus az a - még ma is megfogalmazódó - feltételezés, hogy a szabadságharc 12 Pulay, 1865.302. 13 Uo. 304-305.