Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

Budapestre, ott kezdte az írói mesterséget, nagy „kezdősebességgel": hiszen volt olyan éve, amikor két, sőt három kötete is megjelent. Vagyis: fénykorában nem kötődött a laphoz, csak alkalmilag jelent meg itt is. Élete utolsó korszakában megtörten jött haza. Figyelemre méltó baráti gesztussal fogadta őt a szerkesztőség magához, bár az ekkoriban született írásai csak anekdoták maradtak, nem irodalmi alkotások. - Amíg Váci Mihály itthon dolgozott a művelődési osztályon, senki sem tudta, hogy verseket írt volna. Budapesten él, amikor 1953-ban először jelenik meg tizenkét verssel, népszerű költővé vált. Szeretetre méltó egyéniségét az íróolvasó találkozások közönsége éppúgy elfogadta, mint a magányos olvasók. Váci-vers gyakran olvasható lapunkban, köteteiről mindig részletes elemző méltatást közölnek, Kossuth-díjának átvétele után érdekes, jóízű beszélgetés olvasható a lapbeli főszerkesztővel, a Szemle hasábjain. A mai szerkesztőség bejáratánál emléktábla látható, itt még Sipkaydíjat is alapítottak. Helyesen, mert mindenképpen Sipkay az értékes szépíró-újságíró típus ezen a vidéken. O élete végéig nem hagyta el a szakmát, ezt a szerkesztőséget, bár már jelentős sikereket ért el könyveivel, színpadon, tévéjátékokkal, filmesített írásaival. Sajátságos munkamódszert alakított ki: szobájában két gépen dolgozott. Az egyikben szerkesztőségi, számozott soros kéziratpapír, hogy azon oldja meg a kapott hivatali feladatokat. Ha ezt „leadta", átült a másik géphez, hogy az ott befűzött papíron szépirodalmi céljait, terveit valósíthassa meg. Ritka képesség: hiszen köztudomású, hogy a napi újságírói munka többnyire elszívja az alkotó energiát, mert teljes ember kíván, s közben háttérbe szorul, olykor el is hallgat az igényesebb irodalmi szándék, Lényegében így járt Soltész István, aki hosszabb itteni működése alatt nagyobb regényekbe fogott, több folytatásban ígéretes részleteket közölt. De később, főleg amikor már el kellett mennie innen, - s meg sem állt majd a Magyar Hírlap főszerkesztői székéig, elszáradtak az irodalmi törekvések. Az 1975-ben kapott Rózsa Ferenc-díj már nem szépirodalmi eredményekért hozott neki elismerést, jóllehet értékes kötetei is megjelentek. Ha ma körülnézünk a szerkesztőségben, azt láthatjuk, hogy mostanában megint vannak olyanok itt, akik művelői a szépirodalomnak, az igé-