Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

költő. Nem szid senkit, nem vádolja, nem kárhoztatja az idősebbeket, a körülményeket, hanem az irodalom szolgálatának szépségét, magasztos­ságát hangoztatja. A magyar és világirodalom nagyjaitól idéz példákat, emlegeti a környékről kiemelkedett nagy költőket, művészeket, s az egész Nyírség törekvő, érdeklődő, szellemi örömökre vágyó lakosait hívja szak­osztályuk zászlója alá. (Nyv. 1932. VI. 17.) Két héttel később már kiírják az irodalmi pályázatot is, különösebb megkötés nélkül. Csak a verseknél feltétel, hogy 100 sornál hosszabb nem lehet. Szegények, nem pénzt ígérnek a győzteseknek, hanem a Kör más szakosztályainak tagjai által készítendő műalkotásokat: Berky Nán­dor plakettjét, Rudas Jenő iparművész alkotását, az elismerő oklevelet; az egyik nyertes portréját pedig majd Komlós Miklós festi meg. Szépen gyűlnek a kéziratok: ebből kikerekedhet egy „bemutatkozó" kötet, antológia. Munkájukat segíti a helyi lap, s főleg annak fiatalos lel­kületű rovatvezetője Téger (Aradvári) Béla (1887-1946), a tanítóképző tanára. Augusztus elején a Nyv-ben Benczúr Kör-fejcímes rovat indul, s alatta Szabó Antal, Silberstein Géza, Fiák András, Kovács Lajos és Csáky Lajos versei olvashatók. Nem sokáig örülhetnek azonban ennek a lehető­ségnek, mert a lap „igényessége", az olvasóközönség netán eltérő ízlése: az irigység sokallja ezt a propagandát, - vagy talán valamilyen felülről jött sugallat a konnánytámogatást is élvező lap kiadóinak, ki tudja? - a Benczúr Kör felirat azonban hamarosan eltűnik az éppenséggel közölt versek felöl. A pályázatot lezárják. A költészeti I. díjat a Sárga pán c. vers nyeri el, - csodák-csodájára - a szabadversszerű költemény szerzőjét „nem tudták felkutatni", a szerző az eredményhirdetésen nem jelent meg, - írja az új­ság. A II. díjat Kovács Lajos és Bálint Mihály kapta. - A novellisták kö­zött Kovács Lajos a győztes. Ez az írás meg is jelent a Nyv. szept. 28-i számában: Egy szelet vajaskenyér. Ebben a gyermekkorra utaló elbeszé­lésben is benne van már Kovács szociális érzéke: ez majd a harmincéve­sek, a munkanélküliek életének többszöri megírásában mutatkozik meg később. Az előadó-vitaestéket is elkezdték novemberben. Sarlós Ottó Szabó Dezsőről tart előadást, majd a többi hétvégén Országh Ödön (Ady és a

Next

/
Thumbnails
Contents