Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

je címmel. A város mezőgazdasági arculatának megfelelően egy nagyszabású földmíves iskola létesítésében látja a fejlődés lehetőségét. A valamivel idősebb iskolatárs, az itthon már ügyvédkedő Lukács Tihamér vitázik a cikkel. Szerinte a város jövőjét az iparra és kereskedelemre, a mezőgazdasági termékeket feldolgozó és forgalmazó szakemberek képzésére kellene építeni, s ezt ilyen irányú iskolák létesítésével biztosíthatnák. Ekkoriban erősödnek fel ugyanis egy felsőkereskedelmi iskola létesítésének tervei, de csak 1918-ban kap majd rá engedélyt a város (ez a mai Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola elődje), viszont mezőgazdasági középiskola majd csak 1945 után nyílhatott meg Nyíregyházán. Figyelemre méltó, hogy a folyóiratban békésen egymás mellett cikkeznek a polgárok és a dzsentrik. Az utóbbiak közül az akkor már megyei szolgálatban levő, - későbbi alispán - Borbély Sándor említhető: itt három számban is elbeszéléseit mutatja be, kissé sötét színekkel; és ide tartozik Kállay Miklós is: ő akkoriban „kinevezett megyei díjtalan közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző". Egyik dolgozatában a Salome legendakört elemzi, főleg O. Wilde nyomán, másik cikkében a párizsi Louvre modem gyűjteményéről számol be. Borbélynak már megjelent egy verseskötete 1910-ben. Az én világom c. Budapesten; Kállay pedig majd 10 év múlva itt főispán, 20 év múlva miniszter, 30 év múlva pedig, 1942-ben miniszterelnök a német megszállásig. És ugyanilyen harmónia alakult ki a fiatal, átlag 25 éves törzsgárda és az idősebbek között is. Nyíregyháza tekintélyes, vezető ügyvédje közéleti embere Hoffmann Móric, aki két tanulmányt is ír a liberális polgári mozgalmakról: a hazai szabadkőmívesség XVIII. századi megerősödéséről és közelebbről az illuminátusokról. A szerkesztőknek, főmunkatársaknak tanáruk volt az akkor már 43 éves Vietórisz József; őt is meghívták, a főmunkatársak között is feltüntetik, - jóllehet csak egyetlen vers közlésére kerülhetett sor, Öreg szántó címmel. Eszerint Vietórisz szívesen vette a fiatalok hívását, bár nemigen ért egyet az új irányzatokkal: „Dalotokban csupa ködös árnyék - Mintha mindég idegenben járnék; - Nincsen, ami szárnyat adna, semmi... - nem tudok én utánatok menni!" (Az aláírás: Aba József: Vietórisznak máskor is használt költői álneve.) Abban is modern a folyóirat, hogy női munkatársai is vannak, öröm-