Fazekas Árpád: Rácz István emlékezete. Forradalom Nyíregyházán - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 10. (Nyíregyháza, 2001)
Rácz István: Önéletrajz (1965. jan. 7.)
ért és visszavittek a Galagóba. Mindenütt van ember, emberi szív és jóérzés. Egyik este WC-re kérezkedtem. Női őr volt a folyosón és egy kétméteres ügyeletes tiszt, látható keleti vonásokkal. Mikor a nő visszakísért, míg az ajtót kinyitotta, halkan az piszegte: - igyot domoj - mentek haza! Nem akartam hinni a fülemnek. Valóban egy hónapi paradicsomi üdülés után, - csak 18 kg-ot fogytam az egy hónap alatt kiemeltek és betettek a miskolci forradalmi vezetőkhöz. Egy tábornok (gpu-s) jött be hozzánk. Micsoda tekintély volt, az egész börtön személyzete, élén parancsnokkal sápadtan remegett. Mi nem. Leült közénk és azt mondta: meggyőződtek, hogy őket félrevezették, mi nem vagyunk bűnözők, s rövid időn belül hazaszállítanak bennünket. Micsoda szemfényvesztő játék. Mikor kivittek, azt mondták, a magyar kormány adott át bennünket, hogy a Szovjet kormány járjon el ellenünk. Haza is hoztak, a miskolciakat azért, hogy fel ne robbantsák a munkások a kohókat, engem azért, mert a nyíregyházi diákság azzal fenyegetőzött felrobbantja a vasúti kocsikat, épületeket. A debreceni reptéren kötöttünk ki. Tehát nem tettek le, ahogy ígérték Nyíregyházán. Ahogy a debreceni köztemető mellett futott az autónk, nagy temetést láttam, s belém villámlott, nem-e a bátyámat temetik. Később tudtam meg, hogy őt temették. Négy napi debreceni fagyoskodás és koplalás után két magyar pribék visszavitt Nyíregyházára. Itt ismét 3 nap után kihallgatott egy gpu-s ezredes és fenyegetett, hogy így és úgy én vagyok a felelős mindenért, majd az újdonsült rendőrparancsnok fenyegetett meg, végül a politikai kormány-bizalmi holmi Szikra úr (álneve volt) gyóntatott és úgy 12 óra felé kidobtak a börtönből azzal, hogy nem is voltam a Szovjetben. Kikerültem, azt sem tudtam merre menjek. Kijárási tilalom 26 volt. Éjfélre kerültem haza. Mennyi figyelem és gondosság vett körül, soha nem látott emberek részéről. De az idegrendszerem felmondta a szolgálatot. Nagykállóban kötöttem ki, ahol napokon keresztül önkívületi állapotban voltam. Egy hónap gondos ápolás talpra állított. Csak az emlékező tehetségem esett ki és jobb karom és lábam állandó kínos fájdalma bántott. Visszamentem tanítani. Tanítványaim néma szótlansággal fogadtak, viszont csak árnyéka voltam egykori magamnak. Egy hónap tanítás után ápr. 8-án este beállított két pribék és ismét elhurcoltak az ávó Sóstói úti pincéjébe. Itt a 13-as cellában, ahol örök homály volt: megpenészedtem, kezemről úgy jött le a bőr, a zöldpenész ruhát, kenyeret, testemet egyaránt belepte. Végül erőszakosan húzgáltak ki kabátom nyakánál fogva a napra, hogy magamhoz térjek. Igen, a kihallgatás azzal kezdődött, hogy Tóth hadnagy úr alaposan megpofozott, legalább 15-20-at kaptam. (Ketten voltak Bökönyivel.)
