Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1945–1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 9. (Nyíregyháza, 2001)

V. A visszarendeződés évei (1955-1956)

Márciusig 163 tsz-ben választottak új vezetést, ennek járásonként változó arányban 12-30 %-a középparaszt, 40-60 %-a kisparaszt és 20-40 %-a agrár­proletár. 3 Minden megyében, így Szabolcsban is feladatterv készült az új irányvonal érvényesítésére. Jellemző az a polémia, mely a párt megyei bizottságán belül a feladatterv egy pontjával kapcsolatosan kibontakozott. A feladattervben az olvasható: ,, ...a munkásosztály legszilárdabb támasza az egyéni parasztság és a termelőszövetkezeti tagság". Az egyik bizottsági tag javaslata, hogy a sor­rendet fordítsák meg! A megyei titkár, Varga Sándor a javaslatot elutasította. „Az a nézetem, hogy helyes úgy hagyni ahogy van, Rákosi elvtárs is így mond­ta, hisz zömében — reméljük nem sokáig — még kint vannak a szegényparasz­tok a tsz-ből. " 4 A megyei titkár a március 12-i ülésen még egyértelműbben fogalmaz: a Központi Vezetőség határozatai helyesek — mondja, alátámasztják ezt annak az ezer, tízezer párttagnak a megnyilvánulásai, akik azt mondták, hogy a hatá­rozatok felolvasása után úgy érzik, hogy egy fejjel magasabbak lettek, meg­erősödtek. Már szabad nyíltan bírálni Nagy Imrét és a megyei titkár a nehézipar fejlesztésének indokai között ezt meg is teszi: „Nagy Imre elvtárs elkövette azt a hibát, hogy a szocializmus győzelme és a dolgozó nép jobbléte szempont­jából ezeket a döntő kérdéseket szem elől tévesztette. Márpedig a nehézipar, a munka termelékenysége, a terméshozamok növelése, az önköltségcsökkenése nélkül nem előrehaladás lenne, hanem az életszínvonal mind alacsonyabbra való visszaszorítása következne be. " A megyei párvezetésnek egyébként is kapóra jött az irányváltás, a jobbol­dali elhajlások, az erőtlen párt és tanácsi vezetés bírálatára. A megye lemara­dásban van a tsz-ek megerősítésében, megszilárdításában, a kilépett tagok visszaterelésében, lemaradásban van a begyűjtési terv időarányos teljesítésé­ben, az 1954. évi hátralék behajtásában. Visszatér tehát végérvényesen a dik­tatúra hangneme, visszatérnek a módszerek és megindul a nyílt támadás a re­formok ellen. „A jobboldali elhajlásokban és a kulákok spekulációjában van az oka an­nak, hogy a megyénk a begyűjtési tervét nem teljesítette. Ne engedjék párt­szervezeteink a kulákok szemtelenséget, és számolják fel a tanácsoknál meglé­vő igen súlyos opportunizmust! Most a tsz-ek felé megmutatkozó hiányos mun­káért felelősség terheli a tanácsi vonalon még Fekszi elvtársat is a megyei ta­nács VB elnökét. Tűrhetetlen az hogy egyes járási tanácsi elnökök tsz-mozga­lomhoz való hozzáállása, a párt helyes politikájának végre nem hajtása! " 5 Ez már egyenes beszéd! És hogy semmi kétség sem maradhasson a felől, hogy kié is a hatalom, nyílt támadás történik a pár hónapja létrehozott Hazafi­3 SZSZBMÖL, XXXIII. 2. MSZMP Arch. 42. f. 1/40. o.e. 4 Uo. 42. f. 1/47. o.e. 5 Uo. 42. f. 1/40. o.e.

Next

/
Thumbnails
Contents