Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1945–1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 9. (Nyíregyháza, 2001)

I. A régió mezőgazdasága 1945-ig - Összegzés

ÖSSZEGZÉS A II. világháború után az Északkelet-magyarországi régió, csakúgy, mint az egész ország a politikai és gazdasági megújulás küszöbén állt. Mezőgazdasága tulajdonképpen sohasem tudta meghaladni azokat a gondokat, amelyek fejlődését a jobbágyfelszabadítás, majd a trianoni békediktátum óta jellemezték. A birtokviszonyokat tekintve megmaradtak a feudális vonások, az alkalmazott agrotechnika nem tudta követni a Nyugat-európai fejlődést. A paraszti társadalomban a háborús éveket kivéve mindig több volt a munkáskéz, mint a fellelhető munka. A munkaerő-felesleg több hullámban, a tengeren túlon igyekezett magának új egzisztenciát teremteni, nem egyszer sikerrel. New-York állam kormányzójának George Patakinak a nagyszülei a XX. század első éveiben menekültek a szegénység elől Aranyosapátiból Amerikába. Akik itthon maradtak, továbbra is a megélhetés napi gondjaival küzdöttek. A Nagyatádi-féle földreform és konjuktúra rövid időszaka nem volt alkalmas arra, hogy gazdasági állapotukon lényegesen változtasson. Trianon erőszakkal elvette a régió természetes piacait. A jelentősebb települések Beregszász, Ungvár, Munkács, Szatmárnémeti, Nagykároly elcsatolásával a mezőgazdaság belterjes fejlődésének az útját is korlátozták. Az itt termelt áruknak új piacokat kellett keresni, illetve meg kellett küzdeni a politika szolgálójává szegődött vámmal. A II. világháború alatt az alapvetően mezőgazdasági régiót végigrabolták a németek, a szovjetek és a románok is. A háború után a mezőgazdasági népesség kétségbeesett helyzetben volt. Várta, igényelte a változást, reménykedett sorsának jobbrafordulásában.