Tanulmányok Kárpátalja, Erdély és a Felvidék múltjából - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 8. (Nyíregyháza, 1999)

Pál Antal Sándor: A csíkiak viszontagságai 1916-ban

lega~ is de eszünkbe jutott, hátha éppen akkor ér a kritikus perc. Beláttuk, hogy hiába erőlködünk. Ittmaradásunkkal nem segítünk semmit. A két káplán kolléga gyalog Udvarhely felé tartott. Én meg estefelé Parajdnak indultam. Dörgött az ágyú keményen. Első szavát különben pénteken éjszaka a trénszekerek visszajöttekor hallottuk. A Bucsinon éjjel mentem át. Annyi volt a bágyadt, szomorú lángú tüz. Annyi az aggódva reménykedő ember a szekér mellett. Hátha innen még vissza lehetne menni?... Annyi volt az éles gyermeksírás. Annyi a didergés, a fázás! Az éj hideg volt. Pláné pénteken éjjel sok eső is esett. Vizesek is voltak, mert a szombati nap a fellegek mögött maradt. Két órakor érkeztem Parajdra. Itt találkoztam dr. Lukáccsal [ditrói plébános], aki apostoloskodott. Melléje szegődtem. Diószeghy csendőrszázados mellett községi-bírói tisztet teljesítettünk, mert az elöljáróság itt is kereket oldott, a pap is távol volt. Bizony többen voltak, akik midőn jöttek a farkasok, a nyájat, mint pásztorok otthagyták s ijedelmükben elszaladtak, amikor maradhattak volna. így volt ez a gyergyói kerületben is a fent említettek kivételével, s ezek közé véve még Bocskor csomafalvi plébánost is, aki községét csütörtökig, augusztus 31-ig el nem hagyta."

40 Parajdon a menekülők nagy tömege megrekedt. Az ottani állapotokról szeptember 3-án báró Diószeghy csendőrszázados állomásparancsnok Gyalókay Csík vármegyei főispánnak azt jelenti, hogy Felcsík, Aícsík és Gyergyó vidékéről mintegy 40 ezer menekült van Parajdon és vidékén részben élelem nélkül, éhínségnek kitéve. A menekülők nagy része szekérrel van, de vonóállataik elcsigázottak, fáradtak, alig tudnak továbbmenni. Bár Parajd is a közvetlen kiürítés alatt áll, mintegy 150 ezer vágómarha gyűlt össze, melynek elszállítáakik betértek az alfalvi parókiára, Sándor Imre és Fazakas káplánok 40 Magyari, 1997. 84-85. p. (E sorokat Salati plébános 1917. márciusában vetette papírra.)