Tanulmányok Kárpátalja, Erdély és a Felvidék múltjából - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 8. (Nyíregyháza, 1999)

Pál Antal Sándor: A csíkiak viszontagságai 1916-ban

csak a legszükségesebb előkészítő intézkedéseket és megbeszéléseket minden feltűnés nélkül és titoktartás mellett oly módon szíveskedjék megtenni, hogy azok által a lakosságban nyugtalanság és riadalom ne keltessék." 26 Még ugyanaz nap a 4350. res. szám alatt, az előbbi kiegészítése­ként, ugyancsak szigorúan bizalmas körlevelet küldött a belügymi­niszter a már említett főispánokhoz. Ebben a katonai érdekeket szem előtt tartó intézkedés hangzott el: „A lakosságnak a netáni ellenséges betörés esetén veszélyeztetett vidékről való eltávolítása esetén... a hadvezetés súlyt helyez arra, hogy a lakosságnak az ellenség által ve­szélyeztetett területéről való eltávolítása vagy menekülése esetén mindazok a férfiak 17-55 éves korig, akik nem teljesen munkaképte­lenek, feltétlenül a mögöttes országrészekben helyeztessenek el, hogy szükség esetén hadiszolgálatra igénybe vehetők legyenek, és az ellen­ség hatalmába ne kerülhessenek. Ez okból a lakosság távozásánál különös gondot kell arra fordítani, hogy az esetleg visszamaradó lakosság között a jelzett korban levő fér­fiak ne maradjanak, továbbá arra, hogy azon a helyen, ahova menekü­lés vagy kiürítés esetén szállíttatnak, az elhelyezés megtörténte után a hatóság által azonnal számbavétessenek." 27 Az utasításokat a címzettek két-három nap után kapták kézhez, majd értesítették az alispánokat és a főszolgabírókat azok tartalmáról. Maros-Torda megye főispánjához augusztus 18-án érkeztek a leiratok, és másnap, 19-én szóban, majd 20-án írásban közölte tartalmukat az alispánnal és a hat főszolgabíróval. 28 A helyi hatóságok be is tartották az utasításokat. A várható eseményekről a lakosságot nem értesítették, és fel sem készítették. A nyugtalanság mégis hamar felütötte a fejét. Maroshévízről a járá­si főszolgabíró 1916. augusztus 22-én arról számol be a főispánnak, 11 Uo., 130. res/1916. sz. 28 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents