Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

jet. De azt is hangsúlyozni kell. hogy ez a megállapítás csak általánosságban érvényes! Voltak olyan tájaink — ilyen pl. a Sárköz, a Csallóköz, a KözépTiszavidék. amelyek ki tudták használni kedvező közlekedésföldrajzi adottságaikat, és az ártéri gazdálkodásból eredő terményfeleslegüket különböző piacokon értékesítették.

11 Az országos és nemzetközi áruforgalomba olyan fontos terményekkel, mint az élőállat, hal. gyümölcs, nád. fafélék. méz. viasz kapcsolódtak be. Volt más példa is. A Dráva ölelésében megbúvó Ormánságban kihasználatlanul maradtak a természeti környezet adta lehetősegek. Amint Kiss G. írja: ..A Csallóközből Aranykert lett. a Sárközből gazdag parasztpolgárok, meg munkára éhes zsellérek világa, s az Ormánságból temető...""

12 És a Rétközben? Van-e azonosság vagy eltérés, a más sorsból eredő sajátosság vidékünkön. Már a helynevek vizsgálatánál feltűnt, hogy a Rétközben rendkívül kevés a „fok'-kal képzett helynevek száma. Először a gyűjtés pontatlanságából adódó hiányosságra gondoltunk. Fafoka vagy Papfoka (Kispapfoka és Nagypapfoka) Nyírbogdányból, Papfoka Vasmegyerből, Kis-Tiszafok és Új Ér fok Ibrányból ismeretes. (Az első három a két szomszédos község henepusztai részén található. így valószínű, hog}' azonos fokról van szó.) A rétközi településeket ábrázoló birtok- és tagosítási térképek megsemmisültek a II. világháborúban. Egy 1791-ben — Nagyhalászról készült — birtoktérképen, amely egyébként igen gazdag vízhálózatot közöl, sem találni nyomát a fokrendszerre épülő vízhasználatnak.

13 Ebből két dologra következtethetünk: 1. A Rétközben nem terjedt el széles körben a fokra épülő vízhasználat, vagy 2. Nem így nevezték a folyóvíz ki- és visszavezetésére szolgáló vízkivételi helyeket, ami viszont funkcióbeli különbségre is utalhat. Esetleg arra. hogy a természeti környezettel való gazdálkodásról már nem lehet szó a XVIII. században, legfeljebb arról, hogy az itteniek a környezetükben összegyűjthető javakat használták, illetve (el-) fogyasztották. A kérdés megválaszolásában segítségünkre levő Tisza-mappáció (1833— 45) szelvényeiről minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy végig a Tisza-menti ártereken (Szlatinától a torkolatig) a gazdálkodás alapszövetét a fokok adták.

H Kivétel a folyónak Tuzsértól Tokajig terjedő kb. 70—80 km hosszúságú szakasza. Itt ugyanis, a Tisza rétközi szakaszán (Tuzsér-Balsa között) a folyó balpartján csupán 9 vízfolyást jelöltek be a hossz-szelvényre. Közülük az egyik, a Kis-Tisza. természetes vízfolyás. A komoréi határban a Morotva fok. Ibrány—Paszab határában, de még az ibrányi oldalon a KisTisza fok, a paszabi részen az Új Ér fok látható. Ez utóbbi emberi beavatkozást sejtet, és a helynévgyűjtő fel is jegyezte: „leghamarább ezen az éren jött ki a víz a Tiszából'". Tiszabercel belterületén a Vármegye-ere. a gávai határban az Ásott-ér ömlött a Tiszába. Mindkét vízfolyás neve már vízszabályo-