Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

5. Földművelési, határhasználati rendszerek és művelési viszonyok a XVIII. század második felében

badon használhatta faluja határát, a kukorica termőhelye: az irtványföld. Ahogy csökkent az újabb és újabb irtások létesítésének a lehetősége, úgy fokozódott a „felfogott" termőhelyek megtartásáért is a harc. Tanúvallomási jegyzőkönyvek sokasága bizonyítja, hogy mekkora problémát okozott falvaink életében a század második felében a laikoricaföldek megszerzése és megtartása. Néhány demecseri lakos „két-három tengeriföldet is szánt maga Teleké után, más Telek után pedig semmi Tengeri föld nincsen, holott minden Telek után illenék Tengeri földnek lenni" — vallották Demecserben 1771-ben.

26 Tudunk arról is, hogy a kaszálók nagyobb részein kukoricát vetettek. Korábban már szóltunk a kukorica elterjedését elősegítő tényezőkről, nem említvén a növény tizedmentességét. Balassa I. szerint „a Felső-Tisza vidékén a termés előmozdítása céljából még a század második felében i& iizedmentes". A vencsellői úrbéresek 1774. június 26-án kelt panaszából megtudhatjuk, hogy „a ház mellett lévő kérteinkben termő Kukoriczából, Tökbül, Dinnyébül, Répábul, Káposztábul, Paszulbul soha annak előtte nem Dézmáltattunk ... de mostanában ... Dézsmát vesznek tőlünk". A tanúk a kihallgatás során elmondták, a zöldségfélékből három esztendeje adóznak, ,,a' Kukoriczát pedig ... ez előtt is mindenkor megdézsmálta az Uraság".

27 A kukoricafajták közül a magyar kukorica a legelterjedtebb. Termőterülete csak a takarmányozásra alkalmasabb lófogatú fajták meghonosításával (XLX. század utolsó harmada) csökkent. Egy 1797-ből való feljegyzés szerint megyénkben „cinkanti tengerinek az a fajtája, melyet hívnak a horvátok brazinak, a búza levágása után szokták vetni, vétessék".

28 Ezt a kétszerérő tengerit rövid tenyészideje miatt ajánlották a gazdáknak. Az 1750—60-as évektől az 1800-as évek végéig a kukorica termőhelye nagyobb részt a kerti föld és a külső földek tavaszi fordulója. A növény különösen a vályogföldet szerette, a tőzeg nem volt alkalmas a termesztésére. Termőföldjét, amint a demecseri példa is bizonyítja, a gazdák trágyázással javították. Mivel sem a birtokos nemesek, sem a robotszolgálattal terhelt jobbágyok nem rendelkeztek a kukorica műveléséhez szükséges elegendő kézi munkaerővel, a részes művelés korán kialakult vidékünkön. A földnélküliek részes földek fölvállalásával jutottak kenyérhez. A század végén munkájukért általában a termény felét kapták.

29 A két legfontosabb rostnövény, a len és a kender termesztése, a kukoricához hasonlóan lévén tavaszi vetésűek, részben a kertekben, részben a termő nyomás tavaszi felében folyt. A jobbágyháztartás és gazdaság textiligényének jelentős részét a kender (kendervászon, kötél, zsák, ponyva) biztosította. A kender- és lenkilenced úrbéri tartozás. Azokban a falvakban, amelyekben a kilencedet természetben adták, de kenderből és lenből nem adtak, egésztelek után 6 font kender vagy len fonásával tartoztak a jobbágyok a földesuraiknak. Településeink 61%-a fonással szolgált, 39%-a természetben adta a kilencedet.

30