Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

5. Földművelési, határhasználati rendszerek és művelési viszonyok a XVIII. század második felében

A növények feldolgozása áztatásból, törésből és tilolásból állt. Az áztatás különösen fontos, ezért szükséges, hogy a kenderáztató vizek bőségben legyenek. Élővízben kendert áztatni azonban tilos volt, a hatóság szigorúan tiltotta. Kenderáztató víz majd minden rétközi településen bőségben volt, kivétel Demecser („a kender és len áztató vizek néha elapadnak"), Gégény („lápos és 'sombékos lévén a víz, kender és len áztatásra nem oly alkalmatos") és Vencsellő („kender és lenásztató vizek sem éppen alkalmatosak, melyért... a szomszéd határokban ásztatnak").

31 A legjobb minőségű lent Gégényben és Kemecsén termesztették. A növény magja olajat tartalmaz. Kemecsén 5, Nyírbogdányban 4 olajütőmalom működött az 1770-es években {3. sz. melléklet). A lenolaj nagy részét Hegyalján, Debrecenben és Kisvárdán értékesítették, de a helybéliek világításra és zsiradéknak is használták.

32 Az 1770-es években a dohány termesztése általánossá vált. Csak néhány községben nem foglalkoztak vele, de voltak olyanok, ahol eladásra termelték. Ez utóbbi csoportba tartozott Gáva, Kék, Vencsellő. A dohányt általában kertekben, házhoz közeli földeken termelték. Az 1771. évi rendelet, mely az ugartermés dézsmamentességéről rendelkezett, segítette szántóföldön történő művelését. Termesztése különleges szakértelmet és növényeink között a legtöbb kézimunkát igényli. A termesztésére szakosodott termelők a XIX. században már csak dohánytermesztéssel foglalkoztak. „Az állattartás igen jelentős volt a dohányosok életében. Azt szerették az urak, akinek sok jószága volt, mert az nem szökött meg olyan könnyen".

33 Az önellátó gazdálkodás szintjét néhány zöldségfajta, a káposzta, a vörös- és fokhagyma termesztésével sikerült meghaladniuk. Pátrohán és Rétközberencsen káposztát „ha jó idő van vásárra is horgyák", Kisvárdán vörös- és fokhagymát termeltek piacra.

34 Kemecsén és Gégényben mindkét növénnyel kereskedtek. A terményszerkezetben fontos hely illette a hüvelyeseket (bab. borsó, lencse) a helyi lakosság élelmezése miatt, valamint a tököt, amely a bab-, borsóés lencseszalmával az állatállomány ellátásában nélkülözhetetlen takarmány. A dinnyetermesztés helyi jelentőségű, a lakosság kedvelt csemegéje. A helynevek sokasága is bizonyítja elterjedtségét. Dinnyésmái Nagyhalászon. Sárgadinnyéssziget Rétközberencsen, Alsódinnyés Ontelken, Jóizühegy Pátrohán ismeretes.

3:1 Istvánffy Miklós XVI. századi leírásaiból tudjuk, hogy a Duna árterében elterülő Csallóközt gyönyörű gyümölcskertjeiről „Aranykert"-nek nevezték. Az Alföldön végig, a folyók mentén mindenütt megtalálhatók voltak az ártéri gyümölcsösök, melyekben uralkodó fafajta: az alma, a körte, a szilva és a dió. Andrásfalvy B. a Sárközben 60 régi alma, 45 körtefajta, 20 féle szilva, 2—6 féle cseresznye. 4—5 féle meggy nevét jegyezte föl. melyek napjainkig élnek az ottaniak emlékezetében.

36 Vidékünk gyümölcstermesztéséről a XVIII. században Bél M. számolt be elsőként, külön kiemelve a Tisza-menti