Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

5. Földművelési, határhasználati rendszerek és művelési viszonyok a XVIII. század második felében

Mivel nem ismerjük az egyes növények termőterületét, a termelésátlag kiszámítása sem lehetséges. Az összes termésnek 1 holdra eső részarányából azonban következtethetünk a Dadái járás jobb termőhelyi adottságaira (Gáva 11,7, Kemecse 9,0. Nagyhalász 5,7 köböl). (A Kisvárdai járásban: Ajak 1,5, Fényeslitke 2,3, Kisvárda 7,1, Pátroha 3,1 köböl.) 1 köböl búzát 80—100 kg-ra becsülve,

23 az 1 főre jutó mennyiség kb. 50—70 kg. így talán már jobban érzékelhető, mekkora értéket jelentett vidékünkön a kenyérgabona. A gabonatermesztés a Nyírség peremi falvakban, Vencsellőn, Gáván, Bujon. Kótajon, Kemecsén, Nyírbogdányban. valamint Nagyhalászban kiemelkedő fontosságú. E 7 községben (a települések 25%-ában) termeltek: - búzából 7240 köbölt, az összes búza 72,7%-át. - rozsból 6990 köbölt, az összes rozs 69,5%-át, - zabból 3229 köbölt, az összes zab 74,6%-át, - kukoricából 2144 köbölt, az összes kukorica 53,0%-át. A búza és a zab nagyobb termőhelyi koncentrációjával szemben a rozs és a kukorica kisebb részesedési aránya már jelzi, hogy a két növény a többi falu vetésszerkezetében, az élelmezésben, illetve a takarmányozásban alapvető és nélkülözhetetlen. Még a legszegényebb települések (Paszab, Tiszarád, Beszterec, Gégény, Dombrád, Ontelek, Szabolcsveresmart) közül is csupán kettőben (Paszabon és Dombrádon) nem termelnek rozsot, a kukorica pedig az összeírás szerint Gégény és Beszterec határából hiányzik. Érdekes Dombrád esete. A terményösszeírás csak a kukoricát említi. 1772-ben ugyanakkor a lakosok elmondták: „két járás mezeje Búzát, Gabonát, Zabot. Lent. Kendert, Borsót, Kukoriczát megterem". A szántóterület és a gabonatermelés térszerkezetét vizsgálva úgy tűnik, hogy a kishatárú falvak szenvedték meg leginkább földrajzi fekvésükből adódó kiszolgáltatottságukat. Ezekben a falvakban volt a legnagyobb az állandóan víz alatt lévő terület, és a földművelésben itt okoztak pótolhatatlan veszteségeket az évről-évre meg-megújuló árvizek. Paszabon nyomás nélkül művelték a földet, és „midőn az árvíziül lehet, a szigetek tetejében kevés dinnyét, kevés lent 's kukoriczát, néha árpát is vetnek". Beszterec „kevés szántó földjét ... az árvíz felében is megvesztegeti". Gégény határa „a Tisza árjátul nagyobb résziben elnyomattatván ... szántóföldjeiben megszoríttatott". Tiszarádon az árvizet és a gyenge termőföldet („szántóföldje némely helyeken sivatag, homok") tartották a gazdálkodás legnagyobb akadályának.

24 A talaj- és a klímaviszonyok az őszi beérésű növények nagyobb arányú elterjedését segítették. A zöldségfélék (káposzta- és hagymafélék), a dohány, a XIX. században a burgonya már bizonyos szakosodásra utal, amely századunkban tovább folytatódott.

25 Mivel ezen növények nem illeszkedtek a nyomásos gazdálkodásba, a nyomáson kívül létesített termőhelyeken történt termesztésük. Az új kultúrák közül, mint korábban már említettük, különösen a kukorica fontos. A XVIII. század első felében, amikor a lakosság sza-