Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

nálatukban lévő földterületeken a szántóföldi termesztés kiszélesítésére törekedtek, akár 3, akár 2 nyomásban művelték a falu határát. 2. A szántó részesedése 70—75% közötti: 6 községben (21,4%). 3. A szántó részesedése 44%-ot ért el egyetlen faluban, Dombrádon, a legkevesebbet az egész Rétközben. A szántó magas részesedése és a 2 nyomású földművelési rendszer közötti ellentmondás Ibrány, Pátroha, Szabolcsveresmart. Tiszabercel esetében csak látszólagos. Arról lehet szó, hogy a viszonylag nagyhatárú, termékeny talajjal bíró. de vízkároktól gyakran sújtott falvakban minden körülmények között igyekeztek annyi földet bevonni a szántóföldi művelésbe, amennyi a népességet kenyérgabonával elláthatta. Azokon a településeken viszont, ahol a szántó részesedése 57—70% közötti, a szűk faluhatár és az állandó vízborítás akadályozta a kenyérgabona termesztésének kiszélesítését. A legjobb termőföld a rozsdabarna erdőtalaj és a mezőségi jellegű föld, amelyeket kenyérgabona termesztéssel hasznosítottak és kitűnő termőhelyek voltak. Búzás, Búzásszög („vadon erdőből irtotta Bodnár Mátyás", Tiszakanyár), Búzásszeg (Kékese, Kisvárda), Búzássziget (Rétközberencs) helyneveink őrzik az itt termelt gabonafajta emlékét. A szigetek homoktalajában főleg rozsot vetettek. Rozshegy vagy Rozsdombja Ibrányban, Rozstatló Demecserben, Tóthrozzsahelye („egykor rozstermő magaslat") Dombrádon ismeretes.

62 A szántók minőségét igen sokféleképpen fejezték ki. Tiszarádon a Kenyérhegy nevezetű határrész jelzi, hogy az ott termett gabonából kenyeret sütöttek. Jódomb, Jóhomoka (Tiszabercel), a pátrohai Tisztahegy a jó és tiszta szemtermésre, a Vékásdülő a gyenge terméseredményre, Tiszabercelen viszont arra utal, hogy „a vékások vagyis a zsellérek művelték".

64 A tavaszi gabonák közül árpát és zabot termesztettek. Termőhelyeikre utalnak az Arpáskert (Nyírbogdány), az Árpássziget (Buj, Nagyhalász, Tiszarád) helyneveink.

63 (Érdekes, a zab egyetlen esetben sem vált helynévképzővé a Rétközben.) A gabonafélék közül termesztették még a kétszerest (abajdócot), a vótért és a tatárkát. A kétszeres, amely felerészben búzából, felerészben rozsból áll, termesztési biztonságát éppen az adta, hogy az időjárási viszonyoktól függően a két növény közül valamelyik mindig jó termést adott. A sovány és gyenge földben termesztett vótér és tatárka nedves, csapadékos években kenyérgabonapótló volt, szárazabb években takarmánynak használták. A gabonafélék közül a kölest kell még említenünk. A talaj- és időjárási adottságokra igénytelen növényt nem csak árvíz után, de gyeptörésbe is vetették. Rövid tenyészideje miatt (vetése: június elején, aratás2 augii«:7rus végén) különösen alkalmas volt termesztése azokban az években, amikor a 11sza kora nyári „zöld árvize" öntötte el a szántóföldeket. A köles széleskörű termesztéséről a helynevek sokasága tanúskodik. Nagyhalászban a