Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

Köleségés nevű határrész a termőhely eredetére utal de a kéki Köleshegy, mely átnyúlt a bogdányi határba is, irtásföld volt.

65 Annak ellenére, hogy a lakosság a kenyérgabona-termesztésnek elsődleges fontosságot tulajdonított, a helyi igényeket nem tudták megtermelni. A már korábban említett termelést akadályozó tényezőkön kívül oka volt ennek az igen gyenge terméseredmény is (2. sz. melléklet). A gazdák búzából 3,62szeres, rozsból 3,55-szörös, általában a gabonaféléknél 2,81-szeres szemhozamot értek el a Rétközben. Az országos átlag 4,39-szeres terméshozam volt. A legjobb terméseredményt Bujon jegyezték fel, ahol búzából és rozsból 5— 6-szoros termést takarítottak be. Alig maradt el ettől Gáva, Kemecse és Vencsellő. Tiszabercelen is meghaladták a rétközi átlagot. 1 köböl elvetett mag után őszi búzából és rozsból egyaránt 4 köbölnyi termett.

66 A legtöbb faluban háromszoros szemterméssel számoltak, de Kékese. Paszab és Szabolcsveresmart homoktalajai a rozsot négyszeres szemhozammal adták. Az aratást július második, harmadik hetében kezdték. Sarlóval arattak, és általában a nők végezték. A kenyérgabona rendkívüli értéke mutatkozott meg ebben, hiszen a fogazottélű aratósarlóval szinte kalászonként vágták és gyűjtötték össze a termést. A gondos, szinte veszteségnélküli aratáson túl volt más előnye is a sarlóval végzett aratásnak. Az aratónak ugyanis nem volt szüksége segítségre (marokszedő, kévekötő), és a férfiakat sem vonta el fő tevékenységüktől (állattartás, szénagyüjtés, bérmunka). Kaszával csak árvízkor, vihar, jégverés után, tehát rendkívüli esetekben arattak, amikor a termés jövő évi kenyerük megmentéséről kellett gondoskodniuk.

67 A helyi terep-, víz- és talajadottságoktól függően a kalászból a szemet csépeléssel vagy nyomtatással nyerték ki. Hoffmann T. úgy véli „talán a kevésbé értékes tavaszi gabonáknál alkalmazzák a kötetlen kezelésmódot, az őszieket felgyűjtik és kévékbe kötik".

68 A learatott és összegyűjtött gabonát általában szérűn nyomtatták. A szérű olyan nyitott térséget jelölt, melynek talaját a különböző növényektől megtisztították, elegyengették, ledöngölték, azaz a gabona nyomtatására alkalmassá tették. A cséplés-nyomtatás történhetett fedett szérűn, csűrben is. A kicsépelt, majd a szeleléssel megtisztított gabonát vermekben tárolták. Voltak, akik a különböző nagyságú, tégla- vagy köralakú vermeket lakóházukhoz közel az utcán vagy a csűr körül, az ún. csűröskertben készítették el. Kemecsén a Csűrkörnyéke a község ÉK-i oldalán volt. Kékesén a Csűröskert a belterület Ny-i részén. A csűrt vagy szérűt mindig ármentes helyeken találjuk. Hosszantartó, nagy árvíz idején a gazdák a kenyérgabonát még biztonságosabb helyre igyekeztek menteni. A dögei Csűrdomb-ot azért nevezték így. mert „árvíz idején ide gyűjtötték terményeiket a lakosok". A berceli Csűrpart is utal a hely ármentességére. Nemcsak a csűr körül, hanem a szérű közvetlen környezetében is kialakulhatott a gabona kezelésével kapcsolatos sokirányú tevékenység. Ekkor azonban már „szérűskert"-nek nevezték. Helyneveinkben csak Kékesén maradt fönn emléke.

69