Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

század első felében hazánkban az általános ekefogat 6—8 ökörből állt. Gáván az uradalomban 8 ökörrel számoltak 1 igásrobotot, de ahol a talaj minősége engedte, esetleg 6. sőt 4 ökörrel is szánthattak az úrbéresek.

58 Az 1720-as években a 4—6 ökörrel kiállított ekefogatot tekinthetjük általánosnak a Rétközben (2. sz. melléklet). Független, önálló gazdának tehát legalább 6 ökörrel kellett rendelkeznie ahhoz, hogy ne kényszerüljön „czimborába". Vidékünkön az ún. túróekét használták szántásra. Ez a könnyű felépítésű, szimmetrikus ekevassal ellátott faeke azonban „nem hasított barázdát, csak karcolta a földet", a szántás mélysége 8—10 cm volt. A faekét és a hordáshoz használt fakószekeret, melynek minden része fából készült, a helyi molnárok készítették. Az eke vastartozékait, az ekevasat és a csoroszlyát a Gömör megyei Meczenzéfről szerezték be a rétköziek.

59 Ez a primitív szántóeszköz, hosszú életét viszonylag kicsiny súlyának köszönhette, mivel nedves, csapadékos időjárás esetén vagy árvízkor csónakon kellett szállítani a szigetekre. Használatát a vizek levezetéséig ez magyarázza. Az 1720. évi összeírás szerint általában 2—3 szántás szükséges a föld megműveléséhez (2. sz. melléklet). Kemecsén, Kisvárdán és Dögén „a rozs alá kétszer, a búza alá háromszor kell szántani", Paszabon, Fényeslitkén „általában háromszori szántás szükséges". Az ugart háromszor, az őszi vetés alá kétszer, a többi földet egyszer szántották: - tavaszi szántás: közvetlenül vetés alá; - tavasz végi és nyárvégi szántás: az őszi gabona alá; - őszi ugarolás: tavaszi gabona alá. Pátrohán a gazdák elmondták azt is, nem elég csupán a háromszori szántás, „a földet trágyázni kell". A 2 nyomásban gazdálkodó községek közül Beszterecen, Demecserben, Gégényben, Rétközberencsen és Tiszarádon „csak a jól trágyázott földben" tudnak háromszoros termést elérni.

60 A talaj termőerejének fenntartása és pótlása szorosan kapcsolódik az állattartás helyzetéhez. A termőképesség helyreállításának egyik útja a talaj pihentetése, másik, és ez a hatékonyabb, a trágyázás, melyet korszakunkban a földnek a legelő állatokkal való megjaratásával végeztek el. A trágyafajták különböző hatásúak. A ló- és juhtrágya sok nitrogént, a marhatrágya több foszfort tartalmaz. Az irtások talaját 8—10 évig nem kellett trágyázni, anélkül is termékeny volt. A réti talajok hamarább kimerültek, és 5—6 év után a táperő pótlásáról kellett gondoskodni. 1720-ban a bevallások szerint az úrbéresek tulajdonában 1087 hektáron folyt szántóföldi művelés (3. táblázat). A legtöbb szántó Kemecsén (126 ha) és Ibrányban (113 ha), a legkevesebb Kékesén (8 ha) és Komoron (11 ha) volt.

61 A szántó 4/5-én kenyérgabonát termesztettek.