Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

Az 1715—20-as években a Duna—Tisza közén a községek 22—23, az Északi-Középhegységhez tartozó falvak 75%-ában nyomásos rendszerben gazdálkodtak. Amíg Baranya. Békés, Bács—Bodrog és Csongrád megye nagy részén a fordulók nélküli szabad földfoglalás uralkodott,

55 addig a Rétközben már egyetlen település sem volt, melynek határa nem lett volna fordulókra osztva. Az ártér földművelés szempontjából legértékesebb térszínei a 99—100 méternél magasabban kialakított szántók voltak (10. ábra 7. övezet). Mivel a lakosság a faluhatár racionális hasznosítására törekedett, szántóföldi müvelés alá vonta azokat a területeket is. amelyeket az árvizek csak megfutottak. Ezek a szárazulatok, a mocsarak közötti kisebb homokhátak (= szigetek), a vizek kanyarulataiban lévő földnyelvek (= szegek, zugok) és a nagyobb magaslatok (= hegyek) nem tartoztak a nyomásba, nem vonatkozott rájuk a művelési kényszer.

52 A közösség tagjai a legtöbb községben a jobbágytelkekhez állandóan ki nem szakított szántóföldeket évenként nyílvetéssel osztották újra egymás között. 1720-ban Kisvárdán az úrbéresek azért panaszkodtak, mert „a korábban Nyilas földnek nevezett területet a földesúr elfoglalta és most is ő birtokolja".

53 A föld müvelésére alkalmas egyéb határrészeket, amelyeken nem kenyérgabonát termesztettek, szabadfoglalással élték. Nagyhalászban az irtáson kialakított kerti földek jelentős nagyságúak voltak. A konyhakerti veteményeken kívül tengerit, kendert és dohányt termesztettek a kertekben. Beszterecen viszont a „hegyeken" kapásokat, a kertekben gabonát vetettek, mivel a szállítási nehézségek miatt a gabonát kevesebb veszteséggel tudták így betakarítani.

54 A földművelés sikere vagy kudarca döntően a termőtalaj minőségétől függött. A Rétköz legnagyobb részén az öntés-, réti és kotus láptalajok fordulnak elő. A Nyírség peremi részeken mezőségi jellegű és rozsdabarna erdőtalajok alakultak ki. Kisebb foltokban, a homokhátakon futóhomok található.

55 A mezőségi jellegű és a rozsdabarna erdőtalajok a vidék déli peremén húzódnak (10. ábra 7. övezet), s a legjobb termést biztosítják. Az alacsonyabb térszíneket a rosszabb szerkezetű és vízháztartású talajok fedik, melyek szárazon kőkemények és rögösek, nedves állapotban mélyek, sárosak.

56 Az 1715—20. évi összeírásban szinte valamennyi községben panaszkodtak a termőföld minősége, főként kötöttsége miatt. Egybevág ez Bél M. tapasztalataival, aki feljegyzésében csak Buj („határa bő és termékeny"), Tiszabercel („kiterjedt határa földművelésre igen alkalmas"), Vencsellő („a megye legtermékenyebb földjével dicsekszik"), Gáva („kiváló földje van, bő és termékeny") esetében emelte ki a talajadottságokat.

5 A kemény, kötött talajok művelése nagyszámú igaerőt kívánt, aminek a paraszti háztartások leginkább hiányát látták. Kemecsén úgy vélték, hogy az „eke tökéletlensége volt a nagyobb igaerő szükségletének az oka". A XVIII.