Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

„A juhoknak ez a mocsaras és dögvészes táj nem kedvez, azért csak ott tartják, ahol a talaj szárazabb" — írta Bél Mátyás.

45 Bár a paraszti gazdaságokban a lovak számban nem vetekedtek a szarvasmarhákkal, az állattartásban mégis fontosak. Elsősorban a szállítás és a betakarítás munkájában nélkülözhetetlenek. A természeti adottságok és a rossz szállítási lehetőségek miatt a szénát az irtásokon, szigeteken, árvíz által nem járt magaslatokon hagyták, és általában kerítéssel vagy árokkal vették körül. Ugyanis a tél beálltakor, az első hóesés után hazahajtották a rétben legelő gulyát. A jószág egy része a faluban maradt, másik részét visszahajtották az ártérben lévő szénáskertekbe, hogy a téli takarmányt a helyszínen etessék föl. Egy gazdának több szénáskertje is volt a határban. A kert, mely kialakulását tekintve nagyon szorosan összefügg az irtás létesítésével, jelenthet kerítést és kerítéssel határolt kertet is. Gazdasági rendeltetését tekintve földműveléssel és állattartással kapcsolatban is igen gyakran előfordul. A Rétközben „füves kert"-nek nevezték a szénatárolásra és teleltetésre használt térszíneket, tulajdonnévvé Nagyhalászban és Kótajban vált (Füveskert). A tulajdonosok ezekben a füves kertekben a zord, téli hideg ellen teleltető építményeket létesítettek állataik számára. A kosár, nádkosár, juhkosár nádból vagy fűzfából épített, egyszerű enyhely volt. Kéken a Nádkosár nevű határrész őrzi emlékét.

46 Az akol, amely az akol- vagy szálláskertben állt, az állatok egybetartása mellett biztos védelmet is nyújtott. Ibrányban az ól vagy más néven a teleltető, illetve félszer két részből állt. Egyik része ágasokon álló fedél, tetejét szalmával, náddal fedték. A félszer hátulját és két oldalát sövénnyel fonták be, majd sárral betapasztották. A másik része volt a karám, mely földbe vert karókból és az azokat összekötő karókból állt. A színnel szemben a karámon kapu volt. A karám mellett állt a kút és a vályú. Az ól, akol és szállás szavakkal képzett helynevek a falutól távoleső teleltetésre utalnak. Volt Sertésakol Dögén, Kis- és Nagyakol Dombrádon. A szállás pedig már nemcsak teleitetőhely, hanem „ideiglenes emberi tartózkodásra is alkalmas, munka- és tárolóhely", a paraszti gazdálkodás egyik legfontosabb „üzemegysége". Egy XVIII. századi térképen látható Dombrád ÉNY-i határában lévő szállás. Ismerünk Szállásszigetet Bujon, Szállásgorondot Komoron, SzálláskerteX Kemecsén. Nagyhalászon pedig az egyik telelőhely a Telek nevű kaszáló.

47 Az állatállomány téli és nyári legeltetése, illetve szállásváltása, a látszólagos takarmánybőség ellenére a takarmánytermesztés hiányával volt összefüggésben. Az állatokat időjárástól, évszaktól, a növénytermesztés folyamataitól függően vándoroltatták részben a faluhatáron, részben a Rétköz táji határain belül. Sokszor (pl. árvíz esetén, téli makkoltatás idején) távolabbi legelőkre hajtották jószágaikat. Aszályos években viszont vidékünknek volt