Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

2 A kedvezőtlen természeti és társadalmi tényezők szerepe a Rétköz hátrányos helyzetének kialakulásába

másfél méter magas és egy méter széles — a víz színe fölé emelkedő gyepe. A zsombéksás új hajtásai egymás mellett nőnek, egy-egy csomót alkotnak. „Zsombékol a sás.") Nádas földje Bujon, Gyékényes Kisvárdán, Vencsellőn, Gyulasása Kemecsén, Zsombékos Tiszabercelen volt. Itt „olyan nagy zsombékok voltak, hogyha szél fútt, mellé húzódtak az emberek, hogy ne érje őket" (Kiss L.).

32 A sással nőtt a kolokány. Több rétközi községben vált helynévvé: Kolokányos volt Demecserben és Tuzséron is. Az állóvizekben, folyók zártabb öbleiben a vízinövények megszámlálhatatlan tömege élt. Legelterjedtebb a békaszőlő, tündérrózsa, tündérfátyol, tüskéshínár és a súlyom. Tudunk az ibrányi Sulymos-tóxól és a kanyári SulyomosxóX. A termőföldben, gabonában szegény Rétközben a súlyom gesztenyeízű lisztes magvát megfőzve, kenyérpótlóként fogyasztották az emberek. Az elecse vagy tündérfátyol édes gumóját ugyancsak megették.

33 A jellemző növényzetükről elnevezett helynevek a talaj minőségét is kifejezhetik: Szikes Ontelken, Szik Vasmegyeren volt. Rossz talajú, futóhomokos területre vall a Macskatökhegy (Kék), Csepüshegy (Döge) neve. Az Almásszög (Fényeslitke), a Cseresznyés (Ajak), a Körtvélyes (Tiszabercel), a Vadmeggyes (Demecser), a Barackos (Döge), a Diós-sziget (Nyírbogdány), a Szilvások (Vencsellő) az ártéri erdőségekben folytatott gyümölcstermesztés nagy szerepére utalnak. Az állatvilág szenvedte meg leginkább a Rétköz ősi állapotát elpusztító változásokat. A nagyobb vad (őz, szarvas, vaddisznó) még a XTX. század utolsó harmadában sem volt ritka. „A farkas a rétközi sűrű nádasokban leginkább szeret tartózkodni. Ott nagy számmal volt található a vadmacska, téli időszakban pedig a vidra."

34 A tavak, mocsarak partjain, a lápokon, réteken, a víziszárnyasok milliói éltek. A vizek legendás halbősége az itteniek számára a legbiztosabb táplálékforrás évszázadokon át. A hallal és más víziállattal (csík, rák, teknősbéka, pióca) kereskedtek is. Általában elmondható, hogy a Rétköz ősi állatvilágát a rendkívüli fajtaés egyedgazdagság jellemezte. Egyes állatfajták az ártér más-más részein találtak kitűnő életkörülményeket maguknak. Ezért tömeges előfordulásuk vagy tanyahelyük miatt helynévképzőkké váltak. Kéken volt Farkasbarlang, Dombrádon Vadkanos, Demecseren Keselyűs, Kacsavár Beszterecen, Bibicjárás Ibrányban, Varjas majd minden falu határában. A bagoly {Bagolysziget, Beszterec), a fürj (Firhidja, Beszterec), a pacsirta {Patsirtás, Pátroha), a fácán (Fácánostanya, Tiszabercel), a kakukk (Kakukos, Paszab), a gém (Gémes, Paszab), a daru (Darvas, Kisvárda), a gólya (Cakó, Gégény), a szarka (Szarkásszög, Fényeslitke) közönséges madárnak számított. A leggyakoribb, vízben élő állatfajták neve is előfordult vízfolyások, állóvizek, mély fekvésű területek elnevezéseiben: Csíkveremsziget Tiszarádon, Compóér Vencsellőn, Tatos-tó Dombrádon, Dévéres Ontelken, Kárász-tó Gégényben, Békás-tó több községben ismeretes. A tisztább vizet kedvelő halakat a ponty, a csuka, a harcsa és a keszegfélék képviselték: Pozsáros