Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

1 Bevezetés

A mezőgazdasági termelés szerkezetét tekintve a XVII1-XIX. század a Rétköz gazdálkodásában a szerkezetváltás időszaka. Ez indokolta, hogy a táj gazdaság- és társadalomtörténetének említett korszakát elkülönítsük a korábbi századoktól. A földművelés és állattartás XVIII. század végi egyensúlyát a növénytermelés fejlődése megbontotta, és a XIX. század végére a földművelés a mezőgazdaság vezető ágazata lett. Annak ellenére, hogy a hagyományos gazdálkodás megrekedésében tucatnyi tényező játszott közre, „a szabad gazdálkodás felé való elmozdulás" az 1800-as évek utolsó évtizedeiben vidékünkön is érzékelhetővé vált.

5 A Rétköz múltjának, szellemi javainak, anyagi kultúrájának vizsgálatakor mindig szembetalálkozunk a táj természeti földrajzi adottságaiból eredő sajátossággal, a „vizek világá"-val. Gazdasági-társadalmi viszonyainak — hasonlóan az Ecsedi-láphoz, a Kis- és Nagy-Sárréthez, a Hansághoz, a Sárközhöz, az Ormánsághoz és a többi ártéri süllyedékterülethez — itt van a kulcsa.

6 Az ártereken kialakult gazdálkodás közös ismérve, hogy az egyes termelési övek (szántó, kert, szőlő, rét, legelő, erdő) a magassági viszonyok alapján rendeződtek, és a termelési övezetességben lényeges változás még a XIX. századi vízi munkálatok lezárulásával sem következett be. Vidékünkön a műszaki beavatkozások nyomán a leglényegesebb eltolódások a terméketlen területek termővé alakításával párhuzamosan bekövetkező művelési változások. Sajnos a szervezett és pontos statisztikai felméréseken alapuló termőhelyi adatok csak az 1850-es évek elejétől állnak rendelkezésünkre, de a XVIII. századi összeírásokból — amelyek csupán az adóköteles úrbéres földekre terjedtek ki — minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy a szántóterületek növekedése már a század utolsó harmadában megkezdődött. Településeink határhasználata, a földművelési rendszerek vizsgálata azt bizonyítja, hogy a földművelés volt az itt élők gazdálkodási tevékenységének alapja már a XVIII. században.

1 Ha az állattartás, a gyűjtögetés, a halászatvadászat és egyéb gazdálkodási tevékenység arányaiban meg is előzte a földművelést a lakosság jövedelmének kiegészítésében egy-egy időszakban, az önellátásra épülő naturális gazdálkodás alapja a termőföld, feladata pedig a lélekszámban egyre növekvő népességnek kenyérgabonával való elegendő és biztonságos ellátása. De az adóztató, a paraszti járadékra épülő vagy az árutermelő, saját üzemére alapozó nagybirtok időben változó arányait sem a piaci lehetőségek határozták meg elsősorban és jó ideig vidékünkön, hanem a tendenciájukban folyton romló természeti viszonyok. Ismeretes az is, hogy a nagy munka- és tőkeráfordítással termelő és magas terméshozamokat elérő nyugat-európai mezőgazdaságot sem az egyenletes fejlődés jellemezte. A természettől való függés volt a jellemző mindenhol, ahol a mezőgazdasági termelés a hagyományos üzemviteli formában, a nyomásos gazdálkodás keretei között folyt. Ha az időszakonként meg-megnövekvő piaci igényeket egyes hazai mezőgazdasági nagyüzemek ki is használták (gabona-, gyapjú-