Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

1 Bevezetés

1. BEVEZETÉS 1.1 A Rétköz-kutatás története Napjainkban igen sok szó esik a regionális kutatásról. A regionális tervezés pedig egyre nagyobb szerepet játszik a terület- és településfejlesztésben. Az elmúlt évtizedek gyakorlati tapasztalatai, nem egyszer a tévedések még indokoltabbá teszik az agrártermelés történelmileg kialakult körzeteinek historiográfiai vizsgálatát. Sajnos a tájtörténeti kutatás hazánkban nemcsak néhány európai országtól (Francia-. Német-, Lengyelország, Nagy-Britannia) maradt el több évtizeddel, hanem szinte behozhatatlannak látszó hátrányba került a hazai rokontudományokban folyó kutatásokkal szemben is.

1 Az agrártáj mint termelési körzet földrajzi kutatásának modern szemléleti alapokon nyugvó koncepcióját a szocialista kori tájföldrajzban Enyedi Gy. az 1970-es években fogalmazta meg Magyarországon. Az agrárföldrajzi kutatás egyik alapvető célja a mezőgazdasági tér olyan felosztása, melyben a területi egységek a tér homogén és tipikus kapcsolatrendszerét fejezik ki. A tájtörténeti kutatás e kapcsolatrendszer történelmi kifejlődését, a fejlődést meghatározó és befolyásoló társadalmi-gazdasági folyamatokat elemzi, kitekintve a szűkebb és tágabb (megyei és országos) környezeti adottságokra és hatásokra is, mivel olyan kisebb vagy nagyobb etnikai egységet (csoportot) sem a történelem, sem a néprajz nem ismer, melynek teljes tárgyi és szellemi műveltségállománya kizárólag az övé volna.

2 Agrártörténeti szempontból tájnak olyan agrár termelési körzet tekinthető, amelyen azonos vagy hasonló természetföldrajzi és közgazdasági adottságok mellett, sajátos termelési tapasztalatok és történelmi hagyományok révén, tartósan vagy átmenetileg jellegzetes tájkultúrák keletkeznek.

3 Tanulmányunk egy ilyen változó vagy átmeneti tájkultúra, a Rétköz mikroagrártáj vizsgálatával foglalkozik, ahol a természeti környezet a gazdasági és társadalmi fejlődés számára évszázadokon keresztül sajátos keretet biztosított, és ahol a lakosság többségének kezdettől fogva túlnyomó nagy részben a mezőgazdaság nyújtotta a megélhetés alapját. A lakosság zöme — 1848 előtt és után is — mezőgazdasági népesség, tehát parasztság. Ezért különösen indokolt a mezőgazdasági termelés XVIIIXIX. századi történetének a paraszti üzem kereteiben való bemutatása. A vizsgálatot a mezőgazdasági termelés négy tényezője (La természeti viszonyok: talaj, éghajlat; 2. a tőke; 3. a munka; 4. a közgazdasági viszonyok: piac, népesség, közlekedés, ár) közül főleg az elsőre terjesztettük ki, mert mint Orosz I. megállapította, „a hagyományos gazdálkodásban éppen a földnek van a legnagyobb szerepe".

4 Abban a két évszázadban pedig, melyet a vizsgálat átfog, az agrártermelés eredményessége ma már szinte elképzelhetetlen mértékben függött az időjárás szeszélyeitől.