Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

5. Földművelési, határhasználati rendszerek és művelési viszonyok a XVIII. század második felében

29-e, a kukoricatörés után a kukoricaszár is szabadon legeltethető. Ezt azonban Fényeslitkén a földesúr pénzbírsággal igyekezett megakadályozni. Balassa I. a Nemzeti Gazdá-ra (1814, 1:39) hivatkozva említi, hogy a kukoricaszár legeltetése az Alföldön még a XIX. század első felében is általános volt. Sőt, a községek a legértékesebb igás állat, az ökörcsorda számára tették tilalmassá a kukoricaföldeket. Egy kh-nyi terület négy ökör vagy hat tehén 1 hónapi takarmányozását biztosította.

52 Vidékünkön a XVIII. század második felében a makkoltatás jelentősége a sertéshízlalásban csökkent. Amíg 1720-ban a települések 46%-ában volt a jobbágyoknak lehetőségük a makkoltatásra, addig 1772-ben kevesebb, mint a 20%-a élhetett e takarmányozási lehetőséggel. 1771-ben, az utolsó két rétközi faluban, Gáván és Tiszabercelen is megszűnt a szabad makkoltatás.

53 Itt is, mint Ibrányban, Vencsellőn és Nagyhalászban csak tized fizetése ellenében hizlalhattak a jobbágyok korlátozott számú sertést az erdőben. Az erdők területének, illetve a makktermés csökkenésével a gazdáknak új termények bevonásával kellett gondoskodni állataik takarmányozásáról. Amint Schemberger F. 1784-ben beszámolt róla, a makkot „főleg török vagy indiai búzával vagy kukoricával" pótolták. A tengeri mellett árpát és tököt használtak takarmányként a megyében a XVIII. század végén. A későbbi évtizedekben a Rétközben, a közeli Ramocsaházához hasonlóan, a népesség fokozódó elszegényedésének okaként, a kukorica az élelmezésben vált egyre fontosabbá. Ezért a tököt nem helyettesíthette egyetlen más növény sem a szegény emberek sertéshízlalásában az 1880-as évekig. A XVIII. század második felében az úrbéresek állattartásában a szarvasmarha és a sertés megtartotta vezető helyét, lótartással pedig egyre többen foglalkoztak. 1796-ban 225 különféle nyájat írtak össze vidékünkön (9. sz. melléklet). Ebből 78-at kezes, 147-et szilaj vagy félszilaj tartásban találunk.

54 A kezes tartásban lévők közül: - borjúcsorda 2 - tehéncsorda 34 - ökörcsorda 12 - juhnyáj 3 - csürhe 27 A szilaj vagy félszilaj tartásban lévők közül: - gulya 23 - ménes 6 -juhnyáj 59 - konda 59 Reggel a faluból ki, majd este oda visszatérő falka között legtöbb a tehéncsorda és a csürhe, a kintháló állatok között a juh- és a sertésnyáj. Az uradalmak birkanyájai megszaporodtak, és Vay Miklós kótaji gazdaságában megjelent a birkejuh. A juhtartás a paraszti gazdaságokban továbbra sem