Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

I. AZ ALAPÍTVÁNY FOGALMA, JOGI SZABÁLYOZÁSA

alapítványok jogállását. 14 Az 1902-ben 35 000. sz. alatt kiadott BM-rendelet azok­ról a kórházi alapítványokról rendelkezett, amelyeknek nincs „határozott rendeltetése", azaz külön megkötés nélkül tették a kórház javára. Ezeket a kórház törzs­vagyonához kell csatolni, s kamatait a költségvetésbe kell beállítani. Az alapítványokra is vonatkozott az 1911. évi, polgári perrendtartásról szóló 1. számú törvénynek a bírói illeté­kességet taglaló 3. fejezete. A királyi kincstár és az állam kezelése alatt lévő alapítványoknál a képviseletre hivatott hatóság székhelye szabja meg, hogy melyik bíróság az illetékes. Alacsonyabb közigazgatási szinten a kezelést ellátó törvényhatóság, illetve a község székhelye a meghatározó. A más szervek kezelése alatt álló alapít­ványoknál is az ügyvezetés székhelye dönti el az illetékes­séget. A jogszabályok azt bizonyítják, hogy az alapítványok szabályozásának igénye államalapításunk óta fennállt. Átfogó, minden fontos részletre kiterjedő, fogaimi megha­tározást adó törvény megalkotására viszont nem került sor. A törvények egy része túl általános; kérdéses, hogy egyházak alapítása, illetve az egyházaknak történt jószág­adományozás alapítványnak tekinthető-e. A törvények másik része egy-egy alapítvány konkrét ügyéről rendel­kezett. Harmadik része az alapítványozás jelenségének 14 Az 1894. évi 16. tc. 2. §-a szerint hivatalból indítandó meg az örökösödési eljárás többek között akkor is, „ha még csak létesítendő közérdekű alapítvány van örökösi vagy utóörökösi minőségben érdekelve. " A 34. § arra az esetre vonatkozott, ha a végrendeletben később létesítendő alapítványról szólnak, s végrendeleti végrehajtó nincs. Ekkor a bíróság gondnokot rendel ki, amíg a jogosult képviselő meg nem jelenik. Az 1895. évi 43. tc. 20. §-a a vallásfelekezetnél lévő alapítványokra állapította meg az illetékes miniszter főfelügyeleti jogát. Különösen vonatkozik ez a jog az elidegenítés megakadályozására, illetve az eredeti cél biztosítására.

Next

/
Thumbnails
Contents