László Géza: Fejezetek Szabolcs és Szatmár-Bereg vármegyék iskolánkívüli művelődésének történetéből 1944–1950 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok (Nyíregyháza, 1993)
VI. AZ ISKOLÁN KÍVÜLI MŰVELŐDÉS TERÜLETEI
A VKM a felügyelői hivataloknak 1946-ban megküldte a felhasználható diapozitív sorozatok jegyzékét. Ezek témái nagyon változatosak voltak. Pl. A Föld története. Ipari és ólommérgezések, Az ötvösség története, Jézus születése, gyermekkora, Baromfitenyésztés. A filmek cseréjét a VKM Diapozitív Kölcsönzője bonyolította le. A minisztérium az FM-mel közösen, 1948-ban korszerű mezőgazdasági vetítettképes előadásokat tervezett. Végvári Alajossal "Világhírű szobrok" címmel írattak a nép által is könnyen érthető filmszöveget. Az 1947/48. tanévben Szatmár-Beregbe még az. Egyesült Államok Tudósító Szolgálatától is érkeztek filmek: Irkula, Cowboy, Minden napra egy tojás címmel. Ezek különösen Csengerben arattak nagy sikert. 613 A VKM 1948 novemberében elrendelte, a szabadművelődési felügyelői hivataloknál, ügyvezetőknél lévő diapozitív sorozatok felülvizsgálatát. Megállapították, hogy az 1945 után indított "Beszélő Képeken" kívül még a 20as, 30-as években készült diapozitívek is forgalomban voltak. A szakminisztériumok és a MagyarSzovjet Társaság vetítettképes előadásai is jelentős számmal szerepeltek. Kiadták az előkészületben lévő szabadművelődési állóképek és filmdiapozitív sorozatok jegyzékét. Ezek a centenáriumról, a hároméves tervről, a mezőgazdasági szövetkezetekről, az egészségpolitikáról, irodalomról, művészetről, természettudományról és a Szovjetunióról egyaránt szóltak. Az 1949. év első felében levetített diafilmek közül, Szatmár-Beregben Lenin élete, Puskin élete, Hogyan él a szovjet gyermek és ifjúság, Magyarország a londoni olimpián címűek szerepeltek. A traktorállomások diavetítő-átadási ünnepségén bemutalták "A szovjet mezőgazdaság" vagy az "Egy szovjet falu története" címűeket. 614 Szatmár-Bereg vármegyében az 1948 őszén vetített filmek között, számos saját készítésűt találunk, pl. Szabad Föld Falunap Turistvándiban, árvizes házak átadási ünnepségei Tiszakóródon, Tarpai villanybekapcsolás. A MAFILM által kölcsönzöttek az alábbiak voltak: Veszélyes őrjárat, Ópium keringő, Kristályok világa, Moszkva, a Szovjetunió fővárosa. 615 A VKM elrendelte, hogy 1949. május l-jén és 14-én az ország valamennyi mozija csak "haladó szellemű" filmet vetíthetett, amit utána megbeszéltek. E filmeket 1949 júniusától csoportosan kedvezményesen látogathatták. Ezzel az anyagi okokból moziba nem járók egyrészét is bevonták a nézők körébe. A jelentések szerint növelték a kijelölt, általában szovjet filmek nézőinek a számát. Szatmár-Beregben az 1948/49. tanévben bemutatott filmek közül a Talpalatnyi föld és a Tádzsikisztán váltotta ki a legnagyobb hatást. Általában az eseményfilmek kötötték le a hallgatóság figyelmét. így pl. Tyúkodon a "Két út" címűt egymás után kétszer is levetítették. Legkevésbé tetszettek a száraz, oktatófilmek, mint "A mésztelen szikesek" vagy a tudományos politikai fejtegetések, pl. "Beszéljünk őszintén az államosításról". 16 Több község kérte, hogy a filmekhez csatoljanak központilag egy tartalmi kivonatot, "hogy egy korreferáló előre felkészülve megmagyarázná a népnek a tudományos tételeket." 617 Máshol hiányolták a mezőgazdasági és a szórakoztató alkotásokat. A vetítések után a hallgatósággal megbeszélték és megvitatták a látottakat. Az 1949-es választások idején országosan 24 keskeny filmvetítőt állítottak a propaganda szolgálatába. Szatmár-Beregben pl. 58 helyen tartottak filmvetítést 45.200 látogatóval, 46 helyen diavetítést 12.800 nézővel. Elsősorban a filmszínházzal nem rendelkező, az egykori nagybirtokok cselédeiből lett újgazdák településein, a szövetkezetekben, a gépállomásokon és tanyaközpontokban vetítettek. A filmek között a "Talpalatnyi föld", a "Szibériai rapszódia" és az "Artonomov család" szerepeltek. A diavetítéseken "Az ember legyőzi a természetet", "Az ötéves terv küszöbén" és "Kossuth Akadémia a nép nagy nevelőiskolája" címűek fordultak elő. 618