„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

Kovács Zoltán: Külpolitikai esélyek a Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben

ellen ha az előtt csak edgjik ellen sem sufficialhatott, most annyival inkáb nem lesz elégséges s ambar az Francia colligatioja megh lenne is, de az sem s ez sem segíthetvén, egj máson, mind az kettő bár csak magát maraszthassa ne hogj másnak segíthessen. ... 1 Két hónappal később, április 3-án egy Rákóczinak írott levelében Károlyi még egyenesebben és keményebben fogalmaz: Az élő Istenre, hivatali kötelességére kénszerítem Felségedet egy Bercsényiért Felséged ne vesse meg az confoedeatiót, azaz a nemzetet, mely hazájában vagyon. Ne ragaszkodjék külső monarcháknak alumbra formában lévő reménségéhez és nyolc esztendőiül fogva biztató politicájához s azért ily contemptuose ne vesse meg az császár gratiáját, hagyjon békét az solemnitásoknak, pompának, differentiának és abbul származott félelemnek, jöjjön be a confoederatio közé, ne mondhassa azt in extremis, hogy elhadta vezére őket.

2 Az e két idézetben megfogalmazott gondolatok a külső segítségben való bizakodás hiábavalóságáról minden bizonnyal legalább akkora súllyal estek latba Károlyinak a szatmári békéhez vezető végső döntéseinek meghozatalában, mint a felkelés belső viszonyairól-nehézségeiről alkotott képe. Bár jogos lehet a felvetés, miszerint Károlyi járatosabb volt a szabadságharc belső katonai és gazdasági kérdéseiben, mint a korszak diplomáciai labirintusában, melyet Rákóczi oly jól ismert (ismerni vélt?), és hogy megállapításai a szabadságharc utolsó éveinek külpolitikai esélyeire vonatkozóan nem az európai diplomácia napi állásának kimerítő ismeretéből, hanem az érzelmi állásfoglalástól sem mentes pragmatikus gondolkodásából fakadtak. Feladatom e helyütt azonban nem Károlyi értékelése, diplomácia-elméleti értelemben vett megalapozottságának megállapítása, hanem az, hogy megállapítsam, mennyire voltak ezek helytállóak, mennyire értette (Vagy talán - érezte) meg Károlyi a valós nemzetközi helyzetet. A szabadságharc utolsó évei diplomáciájának eseménytörténeti és magyar szempontú bemutatása helyett - mely számos kitűnő törté1. Bánkúti Imre, Károlyi Sándor feljegyzése a béketárgyalások és békekötés elveiről (1711 január), in. Történelmi Szemle XXXVIII (1996) 2-3 szám, 317. oldal. 2. idézi Köpeczi Béla, Az orosz segítség reménye és a szatmári béke in. A Rákóczi szabadságharc vitás kérdései, tudományos emlékülés 1976 január 29-30. (VajaNyíregyháza, 1976), p. 54-55.