„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

Beke Pál: Szelíd településfejlesztés. A szatmári határmenti együttműködés tapasztalatai

vezett) olyan civil akarat, amely egyesületi formában megjelenve képviseli a határon átívelő települési (önkormányzati, intézményi, vállalkozói) együttműködést, vagy akár generálja azt. Az egyéni kapcsolatok az idő előrehaladtával elgyengülhetnek, a hivatalosak egy itteni vagy túloldali, szerencsétlenre sikerült önkormányzati vagy országos választást követően megakadhatnak, s különben is: a még törékeny határmenti együttműködések bizonyára erősen kiszolgáltatottak a (reméljük ugyan, hogy e téren a későbbiekben már soha többé nem ellenséges!) politikai indulatoknak. A „népet" azonban, mint tudjuk, nem lehet leváltani. Ha egy település népességének meghatározó többsége egyetért a határ túlsó oldalán lévő település polgáraival szervezett folyamatos együttműködéssel, s ezt nemcsak az ennek gondozására alapított egyesületének Alapszabályzatába írja, hanem cselekedetek hosszú sorával ki is nyilvánítja, akkor (legalább) a mindenkori helyi hatalom nem kerülheti meg őket, nem állhat ellent nekik. Feltételezve a barátságos viszonyokat, a demokráciát. A feltárt és rögzített múltbéli együttmunkálkodás, a település rehabilitált egyéni, intézményi és önkormányzati kapcsolatai, az együttműködés lehetséges útjait keresendő elvégzett helyi állapotfeltárás, a kitörési pont esetleg egyeztetett, vagy éppen közös meghatározása akkor épül be valójában a település polgáraiba, ha saját civil szervezetük gondoskodik folyamatos fejlesztéséről. Ahhoz, hogy ez ne akció, eseti fellángolás, esetleg egy választási ciklusra, netalán kampányra szűkülő alkalom, hanem szervesen épülő, az idők végtelenjéig tartó folyamat legyen, az ügy közösségi gondozása szükségeltetik. És ezen túl még néhány apróság. Például az, hogy mindenki ismerje a szomszéd, a határon túli település anyaországa többségi nyelvét. Bár magam is jártam olyan délalföldi városkában, amelyben az érettségiző fiatalok közül sokan nem szülőhelyükön, hanem az ország általuk boldogabbnak hitt nyugati felén vélik megtalálni boldogulásukat, de hát persze tudom, hogy döntő többségük e szomorú szándék ellenére sem költözik el, hiszen nincs hová. Lehet tehát, hogy a határok mentén lévő települések fiataljai is hasonlót forgatnak fejükben, de tudnunk kell, hogy az ugyancsak illúzió; az ő többségük is leginkább helyben marad, s ott kell gondoskodniuk maga-magukról éppen úgy, mint leendő családjukról. Az európai