Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Gottfried Barna: Egy beszéd következményei. Egan Ede a rutén akcióról

A kormány az egyik réteg felemelésével, illetve annak érdekében alkalma­zott eszközökkel egy másik életlehetőségeit semmisíti meg. A zsidóság rovására kísérli meg a ruszinok gazdasági felemelését. Állami beavatkozással és támoga­tással hoz létre olyan intézményeket (szövetkezetek), amelyek a piaci verseny­ben a kereskedőkkel szemben előnyt élveznek. Egan tagadta a kirendeltség tevékenységének antiszemita jellegét. Beszédé­ben érvként a földbérletben részesült, az import szarvasmarhát kapott zsidókat sorolta fel, illetve említette meg, valamint azokat a segélyakciókat, amelyek so­rán a nyomorgókat próbálta meg a kirendeltség támogatni. Az előbbiekkel kap­csolatban megjegyzi, hogy ők a legrosszabb adósok, a segélyakciók pedig a mó­dosabb, vezető réteg ellenállása miatt hiúsultak meg. Belátva azt, hogy történtek lépések a szegény zsidóság megsegítése érdekében, tudnunk kell, hogy az akció nem az ő fölemelésüket célozta, s a nincstelen zsidóknak csak a töredékét érte el. Veszélyérzetet keltett ellenben a módosabbakban, illetve veszélyeztette a ke­reskedő, kocsmáros réteg gazdasági érdekeit. Mindemellett a Földmívelési Mi­nisztérium rutén akciója nem volt antiszemita irányzat, sem nem volt antiszemi­ta mozgalom. 17 Visszatérve Egan beszédének magánjellegű részére, el kell azt mondani, hogy a hallgatóság legtöbb megállapítását tetszéssel fogadta. A hozzászólók kö­zül egyedül György Endre, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület képvise­lője bírálta az előadót az elhangzottakért. Hiányolta az elért eredményekről szó­ló részletes beszámolót, illetve az alapos programot. A miniszteri biztos magán­jellegű előadásával kapcsolatban a következőket mondta: „Méltóztatott bizo­nyos elveket hangsúlyozni, mely elvek, felfogásom szerint, részben helyesek, részben nem helyesek és megvallom, ezen értekezletnek nem azt tartom hivatá­sául, hogy megmutassa azt, hogy a bevándoroltak zsidók-e? vagy nem zsidók? sem azokat a kérdéseket én egyéni szempontból helyesnek nem tartom. " Később felhívta Egant, hogy „ nagyon érdekes egyéni véleményeket, amelyek félreértésre igen alaposan adhatnak okot, méltóztassék mellőzni. " 18 17 Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Bp., 2001. c. munkájában Egan Ede és a ruténföldi akció a „Magyar radikális jobboldali és antiszemita irányzatok és mozgalmak" címet viselő fejezetben szerepel. 18 Egan, 1900. 182-185.

Next

/
Thumbnails
Contents