Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Gottfried Barna: Egy beszéd következményei. Egan Ede a rutén akcióról

italmérési engedélyért folyamodott, hiszen a pálinka a legfontosabb árucikk volt ebben az országrészben. Az akció egy jól behatárolható társadalmi csoport a földműveléssel - ma úgy mondanánk - hivatásszerűen foglalkozó kisbirtokos parasztság gazdasági meg­segítése céljából indult. Ez a társadalmi réteg - amint azt már láttuk - nemzeti­ségi és felekezeti szempontból is meghatározható volt, ruszin és görög katoli­kus. Szintén leírható az a réteg, amelynek érdekeit sértette. Többségében izraelita vallású, kereskedő, kocsmáros foglalkozású, Galíciából - 1867 előtt és után ­bevándorolt zsidóság. Egan úgy gondolta, hogy ők a problémák okozói. Az akcióval szemben kifej­tett ellenállásuk megerősítette ezt a meggyőződését, érzelmei elragadták. Ezekre a tapasztalatokra, indulatokra építkezve általánosít, fogadja el az asszimilált „ hazafias " zsidóságot (bár, mint láttuk, félti tőlük az országot), „ utálja " a haza­fiatlan, a jelszavait a nemzetközi szervezetektől kapókat, és a „salak salakjá­nak" tekinti a Galíciából bevándoroltakat. Nézeteivel kapcsolatban - meglátá­som szerint - a legnagyobb probléma az, hogy bár észleli: hogy a galíciai be­vándoroltak sem mind uzsorások vagy útonállók, azonban ezt a felismerést álta­lánosításra hajlamos, indulatos retorikája elfedi. Látja az elesett, nyomorban élő zsidókat, beszél azokról a tisztességes elemekről, akik saját kezük munkájával keresik kenyerüket. Azonban nem válik határozottá nála a „hegyvidéki" zsidó társadalom differenciált megközelítése. Kialakult, letisztult antiszemita nézetrendszere nem volt Egannak. Nem tar­tozott semmilyen antiszemita irányzathoz, nem tett az antiszemita gondolkodás­hoz semmi újat. Sem az asszimiláció, mint az elfogadás, befogadás feltétele, sem az asszimilációtól elzárkózók elutasítása, sem a hazafias zsidóság és a galí­ciai bevándoroltak megkülönböztetése nem volt új elem a magyar közéletben és közvéleményben. Az utóbbira egy példa: Orbán Balázs, 1886. április 6-án a zsi­dó bevándorlással kapcsolatban elmondott képviselőházi beszédéből: „...őszinte örömmel üdvözlöm azokat, kik nemzetünkhez simulnak, kik e haza hű fiainak vallják magukat... ", később: „Muszkaország hemzseg a zsidóság alantosabb válfajától, amely nem a spanyol és mór vérkeverék által nemesült, hanem a ka­zár és tatármuszka vérkeverék által idomtala- nult el. " 16 Az Egan tevékenységével kapcsolatban fölmerült ellenvélemények, kritikák túlmutattak a rutén akción, magukban hordozták a századforduló táján megerő­södött szövetkezeti mozgalom elutasítását is. Az 1884. évi szeptember hó 27-ére hirdetett országgyűlés nyomtatványai. Képviselő­ház. Napló, XI. Bp., é. n. 102-104.

Next

/
Thumbnails
Contents