Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Nagy Sándor: Egy pecsétnyomó- és okirat-hamisító felelősségre vonása a XIX. században

III. Ismét a Hajdúkerületi Törvényszéken, 1845. Kis János dorogi utcahadnagy 1845. november 28-án hír szerint a vidi pusztán lappangó csavargók felkutatására indult a maga mellé vett csendőrökkel. A pusztán először is a Bugyi Földház elnevezésű kocsmába mentek be. Ott találtak „egy Újvárosi István nevű nánási csavargót, minden esetre gyanús tolvajt", akinek semmiféle úti levele nem volt. Megmotozása során hamis úti levelek kiállításához szükséges eszközök kerültek elő, éspedig egy kis üveg tinta, toll, két darab spanyolviasz, több 8-ad részre vágott papír, H. Nánás, Nagyfalu és Nagykereki helységek csontba metszett pecsétnyomóinak utánzatai. „ Több zaklatás után " megvallotta, hogy most nem régen szabadult Debrecen város börtönéből, mert úti levelek adásáért megbüntették. Az utcahadnagy Újvárosit bekísértette a dorogi városházába. Fejérváry János tanácsnok még aznap kihallgatta, a kérdés és felelet szerint készült jegyzőkönyv „ Újvárosi István 44 éves, református, nánási lakos, invalidus (rokkant) katona " következő vallomását tartalmazza: Nánási lakóhelyéről 1845. november 22-én ment el Debrecenbe. Három napig a piacon ácsorgott, de senki nem hívta el napszámosnak, ezért november 24-én visszaindult Nánásra és 27-én este érkezett a vidi Bugyi Földház kocsmához, mert a lába fájt, emiatt lassan jöhetett. A kocsmánál megpihent és a csizmáját varrogatta. Vele nem jött senki, de megfordultak ott valami utas, vagy talán dolgos emberek. Amíg a kocsmánál tartózkodott 15 vagy 16 krajcárt költött, mert nem volt több pénze, adós is maradt 2 vagy 3 icce bor árával. „Igazán megvallotta", hogy a nála talált papírok passus készítésére kellettek, ha valami utas embernek erre volt szüksége, pénzért szolgált vele, mert másképpen élni nem tud, annyira ki van rekesztve az emberek társadalmából. Neki nincs miből élni, éhen pedig vagy szomjan csak nem engedheti magát elveszteni. Ezért, amit tett, nem tartja véteknek. A pecsétnyomókat maga metszette, a papírt, a spanyolviaszt és a tintát Debrecenben vette. A pecsétnyomókat azért csinálta, hogy azzal élelmet kereshessen. Azt állította, nem tudja, a pecsétekkel 1 vagy 2 passust adott-e ki. Az illetőnek sem a nevét, sem hogy hová való, nem kérdezte, és ha ezután ezernek adna is, sose fogja a nevet tudakolni. A tanácsnok felszólította, vallja meg igazán, kinek és hány passust adott ki, mert ha megvallja hibáját „már az jobbulásnak a jele. " Ezt felelte: „Jobbulni én nem is akarok, mert nem vagyok huncut, hogy magamat éhen öljem meg, nekem pedig nem ád senki semmit is, nekem is kell valamiből élni. " A tanácsnok megjegyezte: „Dologért adnak enni is, napszámot is. Miért nem dolgozol?" kérdezte. „Nem hívja az ilyen embert senki, mert mihelyt ránéz, mindjárt meglátja, hogy az ilyen ember nem szokott dolgozni. "