Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Pók Judit: A szatmári Tarpa és a beregi Dobos helységek cseréje. Az 1836. évi XXIX. törvénycikk alapján

Az országos bizottság azonban feljelenti Szatmári a kancelláriánál, amiért Tarpa elcsatolását megakadályozta. Ennek nyomán 1829. július 31-én királyi leirat érkezik a megyéhez, amelyben Őfelsége neheztelésének ad hangot, amiért a megye önkényesen magyarázva az 1807. évi 28. törvénycikket, erőszakkal, fegyveres erő mutogatásával gátolta meg a bizottságot az ítélet végrehajtásában. Egyszersmind utasítja Szatmári, hogy az újabb határnapon a megyei rendek engedelmeskedjenek a bizottságnak, és a szükséges irományok kiadásával segítsék munkáját. A következő országgyűlésen egyébként szabadságukban áll az ítélet megváltoztatását kezdeményezni. Szatmár a királyi parancsnak, „mint illik, jobbágyi hűséggel" engedelmeskedik, Tarpa átadására és Dobos átvételére felállítja küldöttségét, a dikális összeírás tabelláit és kulcsát, az országos összeírás Tarpára vonatkozó cikkelyeit, urbáriumát levéltárából kiadatja neki. Ezeken túl azonban újabb feliratot is készít a Kancellária, ill. az országos bizottság számára, amelyben ismét felsorakoztatja érveit saját igazsága mellett. Fontosnak tartja leszögezni, hogy nem erőszak, nem fegyverek által - amely vádat soha senki sem bizonyíthatja rá -, hanem szelíden, a végrehajtás eszközeinek megtagadásával tette lehetetlenné az ítélet végrehajtását. Tarpáért folytatott harcában „nem a birtok megmarasztása, nem a pörnyerés viszketege" dolgozik benne, hanem a biztos veszedelemtől való félelem. Ha ugyanis Bereg megye saját szempontjából hasznosnak tartotta Tarpa magához való csatolásával a Tisza jobb partjának folyamatos töltésekkel való biztosítását, ezáltal birtokainak minden áradástól való mentesítését, Szatmár joggal félhet attól, hogy a Tisza egész árja az ő alacsonyabb fekvésű szamosközi járására zúdul. A beregi vidéket eddig ugyanis csak a tarpai határon keresztül érte az áradás, ezért nyilvánvalóan ennek megszüntetésére azon a szakaszon is meg fogja magasítani a töltéseket, aminek következtében nemcsak a megnövekedett áradások fogják sújtani az alacsonyabb szatmári területeket, hanem olyan helységek, mint Kisar, Nagyar, Cseke, Tiszakarád, Csecse, Milota, Kölese egész határa örökös vízállássá fog változni. Ennek elkerülésére Szatmárnak semmi lehetősége nincs, mert azon túl, hogy az ő partszakasza természetszerűleg alacsonyabb fekvésű, a Kraszna esztendőről esztendőre terjeszkedő lápjai, a Szamos töltései és regulázása, a Tiszával való örökös küzdelem egy olyan kis megyének, amelynek lakható része alig tesz ki ötven négyzetmérföldet, és az is nagyrészt sziklás vagy vízállásos terület, minden erejét felülmúlja. Ezzel ellentétben Bereg megyének sem Krasznája, sem Szamosa nincs, országútjaival is, kincstári segedelemmel, készen van, tehát más bajoktól mentes lévén, az egy Tiszával könnyen megbirkózhat. Szatmár felveti azt a kérdést, hogy ha a Tisza Tarpát elzárja ettől a megyétől, akkor Vásárosnaményt miért nem Beregtől, miközben egész határával az a szatmári partok mentén fekszik, Tarpa ellenben csak részben nyúlik be a beregi