Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)
Borosy András: Találkozásom, barátságom Balogh Istvánnal
BOROSYANDRÁS TALÁLKOZÁSOM, BARÁTSÁGOM BALOGH ISTVÁNNAL Hogy ez a találkozás és barátság érthetőbb legyen, bevezetésül néhány szót kell szólnom magamról. Debrecenben születtem 1922-ben. Édesapám OTI körzeti orvos volt, én a debreceni piarista gimnáziumba jártam, s ott érettségiztem. Ezután a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára jártam, mint történelem-földrajz szakos tanárjelölt s az Eötvös Collegium tagja. Ifjú koromban igen nagy hatással voltak rám a népi írók. Ez a tény, valamint az Eötvös Collegium antifasiszta szelleme s az 1944-es év tapasztalatai magyarázzák, hogy 1945-öt eleinte pozitív fordulatnak tartottam, és hét hetes szovjet fogság után Debrecenbe visszatérve igyekeztem megtalálni helyemet a politikai palettán. Ami munkakörömet illeti tanársegéd, majd adjunktus lettem az egyetem történelmi intézetében Szabó István és Szabó Dezső professzorok mellett, s mellettük dolgoztam 1950-ig. A megalakuló pártok közül a legrokonszenvesebbnek a Nemzeti Parasztpártot tartottam, túlbecsülve a népi írók politizáló képességét és néhány évig nem ismerve fel a tényleges politikai helyzetet. Rendszeresen jártam a Nemzeti Parasztpárt értelmiségi tagozatának heti összejöveteleire, ahol az egyik előadó Balogh István volt. Nagy figyelemmel hallgattam értékes, magvas és mindig érdekes előadásait, melyek rendkívüli adatgazdagságukkal és tárgyilagosságukkal ragadtak meg, ami nem véletlen, mert Balogh István előbb Szatmár, majd Hajdú megye főispánja volt, és mint ilyen, rendkívül sokat tudott a megyék viszonyairól, az ott élő emberek életéről. Balogh István foglalkozása muzeológus volt. Eleinte néprajzzal foglalkozott, és joggal a legkiválóbb etnográfusok között emlegették. Széles érdeklődése azonban más tudományágak, a történelem, a szociológia, sőt a művészettörténet müvelésére is serkentette, és mindezen tudományok terén is kiváló eredményeket ért el. Nem véletlen, hogy az egyetemen, mint docens szociológiai előadásokat kezdett tartani. Ezeket az igen érdekes és nagyon magvas előadásokat azonban hamarosan abbahagyta, mert időközben a politikai helyzet megváltozott, és nem-marxista szociológiai előadásokat tartani nem volt célszerű. A magam részéről egyre inkább úgy éreztem, hogy a politikai változások nem az én felfogásom és ízlésem szerint történnek, és a „rendszertől" történő fokozatos elidegenedésem során 1948 nyarán jutottam el odáig, hogy saját elhatározásomból kiléptem a Nemzeti Parasztpártból, melynek elnöke akkor már