Avar Anton: Beregi címereslevelek a Magyar Nemzeti Levéltárban - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 55. (Nyíregyháza, 2020)

Beregi címereslevelek

beregi_cimereslevelek_final_HOME_3.indd 27

2020. 11. 18. 7:06:06 szavakat szögletes zárójelbe tettem, ha pedig nem voltak megállapíthatók, akkor szögletes zárójelbe tett három ponttal – [...] – jelöltem. A teljesen kikopott tintájú szavak egy része súrolófényben még olvashatónak bizonyult, különös tekintettel a rossz állapotú kihirdetési záradékokra. A rövidítéseket jelölés nélkül oldottam fel, az esetleges javításokat, megjegyzéseket lábjegyzetben tettem meg. Alapvetően úgy írtam egybe és külön a szavakat, ahogy az az eredetiben is szerepel, de a sese, imposterum, necnon, Quinqueecclesiensis szavakat mindig egyben közlöm. A latin oklevélszövegeket – talán kissé szokatlan módon – határozottan négy mondatra bontva közlöm. Ennek oka, hogy ha behatóan megvizsgáljuk egy armális szövegét, megállapítható, hogy alapvetően három dolgot parancsol benne az uralkodó, s mindhárom mondatnak a duximus, azaz „parancsoltuk” ige az állítmánya: először a nemesek közé felvenni parancsolja az adományost, aminek jeléül neki a leírt és megfestett címert parancsolja adni, végül a dolog emlékezetére az adott oklevelet parancsolja kiadni. A negyedik mondat a keltezés (datatio), állítmánya a datum szó maga. Ha bárhogyan kisebb mondatokra próbálnánk darabolni az oklevélszöveget, azoknak valójában nem lenne állítmánya. Az oklevélszövegben három helyen van közbeékelt mellékmondat (arról, hogy az uralkodó hogyan szokta jutalmazni híveit, arról, hogy a leírt címer hogyan van megfestve az oklevél élén és arról, hogy az adományos nemesi címét ki mindenkinek kell elismernie), ezeket gömbölyű zárójellel jelöltem, hogy elkülönüljenek a főmondattól, s ez utóbbi könnyebben érthető maradjon. Mivel a történelmi Bereg vármegye területe ma két ország, Magyarország és Ukrajna között oszlik meg, s egykori lakóinak, köztük esetleg a címereslevelek adományosainak leszármazottai is elsősorban e két állam polgárai, a várhatóan nem csak magyar anyanyelvű érdeklődőkre való tekintettel a jelen kötet nem latin nyelvű részeit ukrán és angol nyelven is közlöm, remélve, hogy ők is szívesen forgatják majd a kiadványt. A három nyelvű közlés alól terjedelmi okokból a jelen bevezető tanulmány kivétel, de ezt is ukrán és angol nyelvű rezümé kíséri. A fent részletezett közlési elvek alapján preparált oklevélszövegek mellett szerepelnek azok regesztái, melyekben megadom az adományozót, az adományosokat és az adomány pontos mibenlétét, az oklevél keltezésének helyét és dátumát, a pecsét megnevezését és a kihirdetés(ek) adatait is. Mivel a közölt oklevelek lényeges jellemzője, hogy címeradományozásról is szólnak, a címerfestmények reprodukcióihoz a címereknek – elsősorban – a miniatúrák alapján készült leírásait is mellékelem.76

Ezek elkészítésének éppen az volt a nehézsége, ami az érdekessége, nevezetesen, hogy a heraldikai terminológiát és a blazonálás mikéntjét három különböző nyelven kellett áttekinteni és alkalmazni, aminek a támpontjaira az alábbiakban részletesebben is kitérek. A magyar nyelvű címerleírásoknál arra törekedtem, hogy minél tömörebb, szabályozottabb, lehetőleg sallangmentes leírást készítsek, csak a feltétlenül szükséges részletekre szorítkozva, egy mondatban összefoglalva a pajzs, a sisakdísz és a sisaktakarók lehetőség szerint mindig ugyanúgy megfogalmazott leírását. Az angol címerleírások esetében a patinás angol királyi címerügyi hivatal, a testületként 1484 óta folyamatosan működő College of Arms heroldjai által jelenleg használt módszert követtem, amennyire ezt a magyar 76 Ha eltérést észlelte

m a festmény és a latin szöveges leírás között, azt a leírásnál lábjegyzetben jeleztem. A festmény és a szöveges leírás közti elsőbbség vitás kérdéséről bővebben ld. AVAR 2019, 171–172. 27