Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Bevezetés
BEVEZETÉS „Habent sua fata libelli.” Bár Terentius Maurus gyakran idézett mondata a könyvek fogadtatására, azaz az olvasó felfogóképességére (pro captu lectoris) és ízlésére utal, megállapítását - meglehet, vitathatóan a könyvek létrejöttének és megjelenésének idejére vonatkozóan is találónak érzem. Valószínűleg nem véletlen, hogy - különböző okokból - a Károlyi házaspár levelezésének kiadásához bő két évtizedre volt szükség, s hogy nemcsak a férj és a feleség írásainak, hanem a Barkóczy Krisztina leveleit tartalmazó két kötetnek a kiadása között is hosszú időszak telt el. Ez a tény ugyanis egyszerre jelent hátrányt és előnyt. Nyilvánvalóan hátrány, az említett körülmények miatt viszont elkerülhetetlen, hogy mindegyik kötet Bevezetésében szó esik a levélírókról, leveleik információgazdagságáról, a forrásközlés elveiről. Ám az ismétlődéseknél is sajnálatosabb, s ez Barkóczy Krisztina férjének szóló levelei ismeretében igazolódik vissza leginkább, hogy annak idején nem párhuzamosan történt a házastársak általában egymásra reagáló írásainak összegyűjtése és publikálása. Most látszik igazán, hogy ez esetben valószínűleg több hasznos jegyzet, s kevesebb téves adat került volna a Károlyi-levelekhez készült mellékletekbe. Ugyanakkor előny, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában csak a Károlyilevelek megjelenését követően kezdődött meg a családi levéltár anyagának rendezése és digitalizálása, amely jelentősen megkönnyítette, illetve megkönnyíti a korszakkal foglalkozók dolgát. Biztos vagyok abban, hogy enélkül jóné- hány Barkóczy-levél hiányozna a mostani kiadványból. További előny, hogy a közelmúltban - főleg a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója alkalmából - több iratpublikáció, könyv és tanulmány látott napvilágot, amelyek eredményeit a II. kötet munkálatainál szintén jól lehetett hasznosítani. Barkóczy Krisztina (1671-1724) és Károlyi Sándor (1669-1743) 1689-ben kötöttek házasságot, s másfél évtizedig a kelet-magyarországi főúri családok szokásos életét élték. A férj, Szatmár vármegye főispánjaként időnként ugyan elutazott Pozsonyba vagy Bécsbe, de ez csak alkalmi távolléteket jelentett, amelyek nem voltak se rendszeresek, se hosszúak. Amikor azonban Károlyi csatlakozott a Rákóczi-szabadságharchoz, amelynek rövidesen egyik meghatározó személyisége lett, gyökeresen megváltozott a helyzet. Csak ritkán bukkant fel otthonában, s a feleségével való kapcsolattartásban megnőtt a levelezés jelentősége. Ahogyan azt már az eddig megjelent kötetek Bevezetésében és „A személyes történelem forrásai” c. konferencián elhangzott előadásban is jeleztem, a házaspár levelei rendkívül értékes kordokumentumok. Kölcsönös vonzalmuknak, az egymás iránti feltétlen bizalomnak, azonos értékrendjüknek (sőt, még 7
