Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Bevezetés

tulajdonságaik - erényeik és gyengéik - hasonlóságának is) köszönhetően nemcsak a privát szférájukról tájékoztatnak, hanem szűkebb-tágabb környezetük eseményeiről, olykor fontos közügyekről is. Ráadásul sohasem felületesen, hanem részletesen és élvezetes stílusban.

Az 1703-ban kialakult életforma, különböző okokból, 1711 után is folytatódott. Részben azért, mert Károlyi, a szabadságharcban és az azt lezáró szatmári megegyezésben játszott szerepe miatt, országosan ismert és megbecsült, befolyásos rendi politikussá vált, akit hivatalos elfoglaltságai gyakran szólítottak Pozsonyba és Bécsbe. A pacifikációban szerzett érdemeire való tekintettel altábornagy! kinevezést és grófi rangemelést nyert szatmári főispán, az 1741. évi kivételével, valamennyi országgyűlésen részt vett, s a hosszú időn át háborúk sújtotta ország újraszervezése céljából létrehozott Systemetica Commissio két bizottságának elnökeként oroszlánrésze volt a közigazgatás, a gazdaság és a hadügy megreformálását tartalmazó tervezet kidolgozásában. 1723-ban az uralkodó belső titkos tanácsossá, 1724-től a Helytartótanács tanácsosává nevezte ki. A tisztségeiből adódó feladatok ellátása szinte megkövetelte, hogy a magyar és a központi kormányzati szervekhez közeli lakhellyel is rendelkezzen, s ugyancsak ezt kívánta fia, Ferus érdeke, akinek a taníttatását igen fontosnak tartotta. Ezért került sor 1713-ban Pálffy János bátorkeszi jószágának zálogba vételére, amely 1725-ig, a surány-megyeri, majd tótmegyeri uradalom megszerzéséig a család északnyugat-magyarországi bázisa volt. Károlyi minden igényt kielégítő udvarházat építtetett a kiváló adottságú birtokon, amely Esztergomhoz, Komáromhoz és Érsekújvárhoz is közel volt, hogy felesége és gyermekei jól érezzék ott magukat. Barkóczy Krisztina azonban csak ritkán töltött néhány hétnél több időt Bátorkesziben. A família érdekeit korábban is szem előtt tartó, ambiciózus családfő ugyanis, megnövekedett presztizsét kihasználva, vele egyetértésben, újabb, a nagykárolyi uradalomtól távoleső birtokokat szerzett. Az ezek működtetésével járó teendők szükségszerűen a házastársak közötti munkamegosztáshoz, következésképpen gyakori különélésükhöz vezettek, mivel a 18. század első felében, kiváltképpen Kelet-Magyarországon, a földesúri gazdálkodás még nem nélkülöz(het)te tartósan az uraság jelenlétét, hiszen a birtokigazgatásban később meghatározó szerepet játszó, korszerű uradalmi apparátus csak kialakulóban volt. Különböző célból természetesen a Károlyi házaspárnak is voltak alkalmazottai, nem is kevesen, de ezek többsége voltaképpen kliensként szolgálta Károlyit, mint patrónust. Ebbe a viszonyba nem fért bele a szakértelem megkövetelése és a szigorú számonkérés, mivel ezeknél a szempontoknál nagyobb súllyal esett latba a kölcsönösség és a megbízhatóság. Legalábbis elvileg, mert a levelekből az derül ki, hogy egyes uradalmi tisztség- viselők esetében nemcsak a hozzáértés hiánya okozott gondot, hanem a hanyag munkavégzés és a rájuk bízott javak hűtlen kezelése is.

8