Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1721. január 14. - [1721.] december 21

bánat. Köleséri Uram is ráhagyd, lesz intése a más félnek.5 De Isten az orvossá. Minthogy a sárgaság még el nem múlt rulla, ha az meg nem gátolja, s jó idő lesz, csak kiviszem, ha lehet, valamint s valahogy. Talán ot jobban kiverődik a fejébül.

Az ajerváltoztatás is használ olykor, s a distractio,6 maga is ráhagyd Köleséri Uram. A jó böcsületes öregaszonya sok búvát-baját beszélli, ugyanollyan aszony van mellette, hogy csak ollyant kén választani.

1 Bornemissza János 2 az utóirat tehát 5-én kelt 3 a lánya 4 azaz magába roskadva, a külvilágot kizárva, céltalanul járt-kelt (A depressziós viselkedés jellemzése az „andalgás” szóval azért érdekes, mert eddigi ismereteink szerint annak legkorábbi előfordulását 1763-ra tették a nyelvészek. Ld. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. kötet. Főszerkesztő: Benkő Loránd, Budapest, 1984. 152.) 5 értsd: meg fogja inteni a vejét, akinek a viselkedése mélabússá tette Klárát 6 itt: a környzetből való kiemelés

577.

Nagykároly, 1721. augusztus 10.

(MNL OL P 398. No. 37 344., 37 499.)

Károly, 10. Angusti 1721.

Édes Szívem!

Úr színeváltozása napján megindulván 10 és 11 óra közöt Kolosvárul, Isten segítségébül megindulván, pínteken 7 óra tájba Sibó felé jüvén, hazaérkeztem beteges leányommal edgyüt, ki is csak aznap költ fel. Eléb miatta, bűvebben észrevevén Köleséri Uram nyavolyája súlyosodásának okát, nemhogy tartóztatot volna, de inkáb siettetet vélle, hogy kihozzam, melyrül Isten szembe jutatván, bővebben beszéllek, Édesem, Kegyelmeddel, szükséges is.

Megvallom, igen szívesen várnám már egyszer Kegyelmeddel való szembe jutásomot, mind egyrül s úgy másról beszélhetnénk.

Magamrul egyebet nem írhatok, hanem ha Isten ezen állapotban megtart, állapotomhoz s idomhoz képest megelégedhetem egészségemmel, csak Isten az leányomba meg ne szomorítana. Lebetegedésééig nem igen bízhatni fris egészségéhez, de a már nem lesz mesze, úgy vélem, 6 hét alat is meg kén lenni.

Ottan-ottan az szívembe, hogy változást ne szenvednék, mikor a bánat ér, azt nem tagadhatom, aval éltem, s azal is halok meg, úgy hiszem. Az tudót jóakarónk1 jovallásábul írom, noha elhiszem, Kegyelmed már azt el is követte, Szívem, hogy a Generálisaik2 az folytatót dolgunkba való assistentiáját levél

440