Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1719. január 3. - 1719. december 30

gátolta volna, azért csakugyan helybe maradt a 100 ökör az erdődi szénán, a 40 [-et], akit idehajtattam volt, általhajtatom Gelényesbe. Andrásit is elküldvén, hogy jó rendbe hagyja. Ide pedig a ménesnek az aljasát s gyengéjét hajtották, hogy szem élőt tartassanak, mintegy 60-nig valót. A többi kitelel Károly táján. Ha annál erősseb üdő lenne is néha-néha, lesz szalma, adhatni.

Az juhoknak, gondolom, valami szénát a fényieken és a csomaközi peres szénábul szerez az udvarbíró, s fogyatkozások nem lészen. Az egy gulyabeli marhának, az aljossának nincs hellye, mert Kegyelmed instructióba hagyot parancsolatja szerint ide a falura ki nem oszthatjuk. Amely 34 marha most rajtok van, azt is már csak alig tartják, egyikről a másikra viszik.

Gondoltam vala azt is, hogy Szántórul a Klára ökreit Salánkra vagy Máramorosba hajtatom, s a szántai széna jó lesz az gulya aljossának, ha rászorul. De azok vén, rósz ökrök, azt mondja Nagy András, bizony oda el sem mehetne, némely része veszet volna oda. És így, ha hoszú tél lenne, az megfogyatkozik, kivált, ha csak el nem adhatni a hízó ökrököt.

Az béresökrök is valóba gyarlók, s a szalmán annál roszab nekik. Azoknak éppen nincs szénájok, se szántásra nem lesz, ha nem veszünk. Találnánk, úgy mondják. Bezzeg, ha az város in natura adná a lúportiót, jó volna, de ahoz éppen nem bízhatni, hogy Kegyelmed is végbevihetné odafel.

Az abrakkal, Édesem, akármi szűkön is, csak meg nem érjük, de ha Kegyelmed késik, árpával hozzá, kivált a pej lovakot s paripákot meg nem hagyom fogyatkozni. A vendég sokat fogyaszt, csak tagadhatatlan, vendég nélkül is egy holnapba legszűkebben csak elmegyen 60 köböl. 40 lú van it, noha nem is adnak mindenikwdc.

Legnagyob baj, Szívem, a sertés. Már a magunk nyájábul hajtottak ölnivalót, de semmirevalók azok is. Eleget vesztegettünk, már én bizony meghagyom - még 24 volt volna ölni való -, s elküldök az Erdőhátra. Inkáb szalonát vetetek, mint ezeket vesztegessem. Még van ószalonánk is, 10 jó, az újak éppen semmirevalók. Elégé féltem a nyájaknak a süldőjét, hogy elvesznek. Az mák elég, de semmirevaló, sohol nem boldogultak most a bikmakkal. Ellyös János jovallá- sábul Szabó Sándornak írok Sarkadra a szabnák vételérül s Török Petiékw<?k.

Nyavolyos Ács Lőrinc, mint boldogtalan gazda a szedet makkot mind öszepároltatta, olyan fekete, mint a szén. Pályinkamoslékot, vadalma törkölyt mind elhánt, teljeségel csak rossal tartja a malacokot. Belekerül tavaszig egy- egy malac legalábis 3 forintunkba, de még meg sem írta. Nemhogy a megveszet rost adnák neki Kegyelmed parancsolatja szerint, de az harmadévi vermes rost sem szereti a bagi pásztor. Dögleni kezdet volt, s azt adja okul. Melyre nézve, Édesem, már kételen vagyok tengeri búzára fogni őket, mert a ros elmegyen legaláb 10 máriáson, az tengeri pedig úgy megócsódott, széltibe veszik Szakmárt hat s hetedfél máriáson, kár volna.1 Tengeri pedig többet használ egy

297