Kujbusné Mecsei Éva - Mykhailo Mishuk (szerk.): Bereg vármegye pecsétjei - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 47. (Nyíregyháza, 2017)
Köszöntő A történelem iránt napjainkban megnyilvánuló fokozott érdeklődésnek köszönhetően a régi pecsétek és címerek múltjára a korábbinál nagyobb figyelem irányul itthon és a határainkon túl. Az elmúlt években számos olyan tudományos munka jelent meg Magyarországon is, amely pecsétleírásokat tartalmazott, vagy amelynek tárgyát maga a pecsét képezte. A pecsét az elmúlt évszázadok során fontos szerepet töltött be, mivel bizonyító erővel rendelkezett, és az iratok hitelesítésének nélkülözhetetlen eszköze volt. Az irat, illetve az abban megfogalmazott jogi tény hitelességét kétségbe lehetett vonni a pecsét hiánya vagy sérült volta miatt. Némi túlzással kijelenthető, hogy akinél a pecsét volt, az birtokolta a hatalmat is. A magyarországi vármegyéknél a pecséthasználat a 14. században terjedt el, a külön e célra készített vármegyei pecsét azonban csak jóval később vált általánossá. A 17. században a vármegyék többsége már rendelkezett saját címeres pecséttel, amelynek kiadására és használatára az uralkodó díszes oklevélben adott felhatalmazást. A tatárjárást követően az egykori Borsova vármegye területén kialakult Bereg vármegye 1571-es első pecsétje elveszett, és feltehetően 1726-ban kapott újat. A magyar nyelv hivatalos használatáért folytatott reformkori küzdelem jegyében számos vármegye V. Ferdinánd király engedélyével a latin köriratú pecsétjét magyar nyelvűre cserélte. Bereg vármegye számára az uralkodó 1836. október 28-án kelt díszes privilégiumlevelével engedélyezte az új pecsét használatát a régi címerképpel, de magyar nyelvű körirattal. E címeradományozó kiváltságlevél hasonmás kiadását tartja kezében az olvasó. A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára adta ki a kötetet, amely a korábban megjelentetett nyíregyházi és Szabolcs vármegyei címeradományozó kiváltságlevelek után most a Bereg vármegyeit teszi közkinccsé, mindenki által elérhetővé. Ez azért is különösen fontos a magyarországi kutatók és érdeklődők számára, mivel az oklevél eredeti példányát a beregszászi Kárpátaljai Állami Levéltár őrzi. A kiadvány e két intézmény hosszú távú, példamutatóan szoros együttműködése eredményeként jelent meg. Az oklevél eredeti latin nyelvű szövege magyarul, ukránul és angolul is olvasható benne, de a bevezető tanulmány és az előszó is le van fordítva ukrán, illetve angol nyelvre. A kötetben közreadott privilégiumlevél a magyar-ukrán határ mindkét oldalán élő lakosság közös kincse. Olyan történelmi és művelődéstörténeti különlegességnek számít, amely szorosan kapcsolódik múltunkhoz, annak felbecsülhetetlen értékű emlékét képezi. dr. Mikó Zsuzsanna a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója 3
