Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései kíséret nélkül engedjük el őket, de azok addig sírtak Matejka főhadnagy századparancsnoknak, hogy nekik fegyverük nincs, míg az megengedte, hogy jó, hát ez az önkéntes, aki felkísérte őket, kísérje el őket vissza is. ígértek is a szakácsok füt-fát, szó, ami szó, ismét kaptam egy darab szalámit, egy kis pörköltet, egy pár korty rumot, viszont a pihenésnek vége szakadt. Fél négy lett, mire visszakerültünk. Leültem egy tábortűz mellé, s aludtam körülbelül két órát. Ezalatt a tűz mellett megégett egy helyen a cipőm, s pár nap múlva ott ki is repedt, elégett a bőr lábszárvédőm szíja és madzaggal kellett felkötni. így hordtam pár napig, akkor elcseréltem egy csavaros lábszárvédőért és kaptam ráadásul egy jobb bakancsot is. Reggel hét óra tájban felszedtük a betyárbútort, s mentünk tovább. Elszakadva az ezredtől, századunk, mint Hauptpost18 Szárazhegyen át a Nagyderencs feletti 609 méteres magaslatra ment. Itt beástuk magunkat az erdőben a hóba, itt töltöttük az éjszakát. Éjjel kisebb tüzeket raktunk, s amellett aludtunk pár órát. A fiúk elfelejtették reggelre eloltani a tüzet, a felszálló füstöt észrevette a muszka, s menten üdvözölt néhány gránáttal és srapnellel. Megkaptuk a tűzkeresztséget. Az a félelmetes sivítás, melyhez hasonlítani semmit sem lehet, mely később oly megszokottá vált, oly rettenetes hatással volt rám, hogy azt szavakkal leírni nem is tudom. Később leváltottak bennünket. Minthogy ebédet nem hozott a konyha, mindnyájan egy-egy konzervvel ütöttük el éhségünket, s lefeküdtünk utána aludni. Nem sokáig pihenhettünk, mert mi, a Hauptpostreserve [főőrstartalék] adtuk a tábori őrsöket. Egész éjjel kint voltunk, egészen reggel hat óráig, akkor újra bevonultunk, az egész társaság ment vissza az előző napi helyszínre, a főőrs vonalba. Itt már ismerős helyen voltunk, s bár dideregtünk, mégis barátságosabb volt a helyzet. Beszélgettünk, majd újra konzervet ebédeltünk, én pár emberrel kimentem széjjelnézni az előterepen. Besötétedés előtt Pieri Viktor önkéntes társammal még kártyáztunk is. Este hét óra után beburkolóztunk pokrócainkba, s elaludtunk. Nyugodtan pihenünk. Úgy 10-11 óra körül szokatlan zajra ébredek: mintha jégeső kopogna a pléhtetőn. Széjjelnézek, hát mindenki lő. Kinézek hófedezékeinkből, s látom a rengeteg muszkát, akik hasig érő hóban akarják megközelíteni állásainkat. Nosza, én is elkezdek lőni. Körülöttem sok sebesült ember nyög már, a hófedezék nem fogta fel a golyót, magam is egy fa védelme alatt tüzelek. A sebesültekre nincs időm gondolni, mert látom, hogy az orosz bal felől be akar bennünket keríteni. Az én rajom volt ugyanis a balszárnyon, mely egy kisebb mélyedésre támaszkodott. 18 Főőrs. A tábori őrsöket kibocsátó, azokat irányító, velük együtt előőrs-csoportot képező alakulat, amely mintegy 2500 lépésnyi terepvonal lezárására volt alkalmas. 18
