Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései egy fűtetlen szobában, mely kb. négy méter hosszú, s ugyanolyan széles volt. A benne lakó tót asszonyon és három fián kívül nyolcunknak volt hivatva kellemessé tenni az éjszakát. Hát, ez nem sikerült neki! De azért aludtunk, s reggel azzal vigasztaltuk magunkat, hogy háború van, s abban bíztunk, hogy ennél rosszabb helyünk már nem is lehet. Másnap, január 22-én reggel sorakozó, a Schell kapitány vezetése alatt álló fél VI. menetzászlóalj elindult az innen kb. 60 km-re állásban levő ezred felé. Keservesebb menetelésben alig volt még később is részem. Csomagom (25-30 kg) és jó Männlicherem8 rettenetesen húzta a vállam, s lassanként, a kényszertől szorítva hátizsákom ürülni kezdett. Először a Varannón kapott egyik kenyér, majd a második pár bakancs, majd a fehérneműk vesznek búcsút tőlem. Vagy az útfélen hagyom őket, vagy az alamizsnáért kolduló tót gyerekeket teszem velük boldoggá. Menetelünk egész nap, estére érkezünk utunk első esti céljához, Kisterebesre. Kvártélyunk itt sem különb, de lassanként mindenbe beletörődünk. A háborúnak itt még semmi nyoma. 23-án reggel tovább megyünk, s délután beérkezünk egy kis felvidéki városkába, hadtestparancsnokságunk székhelyére, Sztropkóra. Itt már kézzelfogható nyomai vannak a háborúnak. Itt már járt egyszer az orosz. Ablakok betörve, falak beomolva, üzletek kifosztva, egyes épületek falai puskagolyók bevágódásaival vannak tarkítva. Elsősorban szállásainkat keressük fel. Ez egy asztalosműhelyben van, s az eddigiekhez képest kiváló. Egy esztergapadra gyaluforgács hintve, arra ráterítem a sátorlapom. Azonkívül a műhely fűtve van, keleti kényelem. Egyik önkéntes földi fekhelyéről áttelepíti szállását egy koporsóba. Ő nem babonás. Én sem, mégis a hideg futkos rajtam, hiszen minden percen arra gondol az ember így is, kár még jobban elmélyíteni ezt az érzést. Este még egy barátságos poharazás is volt az egyik vendéglőfélében. Amint az asztalnál ülünk, egyszer egy hirtelen támadt csendben (angyal száll a mennybe, szokták mondani) érdekes zajra figyelünk fel: „bum, bum, bum”, aztán újra sorozatosan - ágyúszó a frontról. Eszünkbe jut, hogy hol vagyunk, hova tartunk, elszáll a jókedv, szótlanul ballagunk éji szállásunkra. Csakhamar lezárja szemünket a fáradtság, elhagynak a rémképek és alszunk nyugodtan. Reggel elég zord időre ébredünk. De itt nem számít az idő minemüsége, utunk van, menni kell. Tíz óra tájban esni kezd a hó, s nekünk a téli hadjárat kezd bemutatkozni. Lassanként centiméteres hóréteg fagy reánk. Mozgókonyhánkon készül az 8 Ferdinand von Mannlicher által tervezett gyalogsági ismétlő kézi lőfegyver. Az I. világháború idején az osztrák-magyar hadseregben az 1888/90 M., 1890 M., 1895 M. típusokat használták, utóbbi fokozatosan utasította maga mögé az elavultabb változatokat. 14
