Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései Aztán hosszú sorban szekerek indulnak meg az érmihályfalvi vasútállomásra, s visznek az átvonuló katonaság megvendégelésére mindenféle jót: kenyeret, pecsenyét, tésztát, gyümölcsöt; ruhaneműeket: inget, lepedőt, törülközőt, kapcát, lábrava- lót, sőt párnát is. Hogy ezekkel a felhordott ruhanemüekkel mi lett, sohasem tudtam meg. Eljutott-e a felállítandó tábori kórházakhoz, vagy pedig beleveszett a nagy pusztulásba Galíciában? Hiszen a katonaság mindennel fel volt szerelve, és még azt sem bírta cipelni a nagy előremenetel és visszavonulás közben. De ki kereste ezt akkor? Milyen jó lett volna az ekkor elpazarolt anyag pár év múlva! De a lelkesedésnek nem lehetett útjába állni, akkor mindenki annak örült, ha adhatott. Még civil ruhát is vittek azzal, hogy jó lesz a kémeknek. Lassan ez a láz is elmúlt. Szeptember elején aztán megjöttek az első sebesültek a faluba. Meséltek, beszéltek a háborúról, harcokról, csatákról, de egyik sem tudta, mit, hogyan, mikor és miért csináltak, még a tisztek sem. Minden elbeszélésnek ez volt a magva: mentünk előre, s egyszer csak meglőttek; vagy: kozákok fogtak körül, s csak hárman menekültünk meg az egész ezredből. Hogy a modem háborúviselésről meg lehetett volna tőlük tudni valamit, arról szó sem lehetett. Nekem a mozgósítási parancs értelmében augusztus 26-án kellett volna bevonulnom, azonban a húgom tífuszban feküdt. Dr. Andrássy Ernő járásorvos nem engedett bevonulni csak az ő felgyógyulása, illetőleg a fertőtlenítés után. így csak október hatodikán kerültem be a császári és királyi 39. gyalogezred Debrecenben székelő pótzászlóaljához2, az ún. káderhez3, melynek parancsnoka akkor Wolff János alezredes volt. Itt Weiszhaus káplár úr öntötte belénk a katonai tudományokat október 26-ig, amikor bevonultak az időközben besorozott 1894. évbeliek. Ettől kezdve azokkal együtt nyertem rendszeres katonai kiképzést a pótzászlóalj 2. századánál, melynek parancsnoka akkor Schell kapitány volt. A Pavilon laktanyában, annak délkeleti, legszélsőbb épületében, az önkéntes4 szobában laktunk. Szobánk a délkeleti sarkában volt az épületnek. Kis szoba volt szalmával behintve, itt aludtunk 20^24-en egymás mellett szorongva csaknem két hónapig, amikor (november vége felé) megengedték, hogy kint háljunk a városban. Kiképzésünk - amolyan „gyorsfőző” tanfolyam — rohamlépésben haladt előre. Közben állandóan gyűlt a katona a kaszárnyába, már három század volt a pótszázad keretén belül. Az a század, melyben én is voltam, 2 Háború idején az újoncok kiképzésére rendelt csapatrész. 3 Katonai keretszervezet, háború idején a hadsereg hátországban maradó, hivatásos katonákból álló része, amely az állomány, a behívónak és mozgósítottak ügyeivel foglalkozott. 4 Egyévi önkéntes, középiskolát végzettek számára létrehozott, a kiegészítő katonai képzést szolgáló intézmény, amely szolgálati idő kedvezménnyel járt. 12
