„Nem szabad őket lenézni”. A cigány népesség felmérései Szabolcs-Szatmár megyében az 1950-es években - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 45. (Nyíregyháza, 2015)
Bevezetés
Nem szabad őket lenézni fokozott jelentősége van a mai kutatás számára. A megyei tanács utasítására készült megyei adatfelvételek és felmérések kivételes információkat tartalmaznak a cigány népesség lélekszámáról és össznépességen belüli arányáról, területi megoszlásáról, gazdasági- és társadalmi helyzetéről (nyelv, politikai aktivitás, speciális szakmák, foglalkoztatottság, iskolázottság), egészségügyi, vagyoni és lakáshelyzetéről. Külön ki kell emelni az iratok forrásértékénél, hogy képet adnak a cigányok rétegzettségéről, differenciáltságáról. AII. világháború után, de még az 1950-es évek első felében is, Szabolcs- Szatmár megye cigány népessége túlnyomó többségben alsókaszt állapotban volt.14 A cigányok közel 90%-a 1957-ben is telepeken élt. A rendkívül erős lakóhelyi szegregáció mellett marginalizált munkaerőpiaci helyzetről, az etnikai határok alig átjárhatóságáról is beszélhetünk. Az iskolázottság 19. századi állapotoknak felelt meg, a lakhatási és szociális körülmények pedig a korábbi cselédvilághoz hasonló állapotot idéztek. A cigány népesség nagy része nem beszélt cigányul, a hagyományosnak nevezett mesterségekhez már csak kevesen értettek, még kevesebben gyakorolták. Ennek a főleg társadalmi és nem biológiai meghatározottságú csoportnak az életében 1957-től kezdődött erőteljesebb változás, elmozdulás az alsóosztály állapot felé. A megye cigány népességének összességét tekintve az 1950-es évek második felében az alsókaszt és az alsóosztály közötti átmeneti helyzettel írható le. Ezen az átmeneti állapoton belül a kirekesztettségnek még különböző formái éltek, nem volt teljesen egyforma az alsóosztályhoz való közelítés módja és generációs üteme sem. Ebben a kötetben olyan források olvashatóak, amelyek megismerhetővé teszik ennek az átmeneti helyzetnek a variánsait, amelyek egy-egy településen belül sem voltak feltétlenül egyformák. Az életmód, az életkörülmények, az ambíciók, a foglalkozások és megélhetési stratégiák, jövedelmek sokféleségét láthatjuk. A korabeli megyei vezetés, a közigazgatás a cigányok állapotát alapvetően a beilleszkedettség mértékével, a cigányoknak a nem cigányoktól való életmódbeli távolságával ítélte meg. Ennek alapján alakították ki a cigányok kategorizálását az etnikai sajátosságokat is ezen keresztül értelmezték, a megkülönböztetés árnyaltabb formáit nem ismerték fel. Nem vették pl. észre, hogy a teknős cigányok sajátos csoportot alkotnak, és az addigra már erőteljes asszimiláció ellenére az idetarto- zók egy része nem cigányul, hanem románul beszél. Ez is fontos indoka a 14 Az alsókaszt és alsóosztály fogalmáról, valamint a magyarországi cigányság 19-20. századi kirekesztettségi formáiról lásd Ladányi János - Szelényi Iván: Alsókasztosodás. Élet és Irodalom, 2014. szeptember 19. 18
