Család a háborúban. A Margócsy család emlékei az 1944-45-ös évekből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 44. (Nyíregyháza, 2014)
Margócsy Józsefné Oberländer Erzsébet visszaemlékezése
osztottuk, s így alakult ki egy csepp hely mindenkinek. Csak éjjel derült ki, hogy a szalmazsákok egerekkel vannak tele, s arra ébredtem, hogy rajtam mászkálnak. De fedél volt a fejünk felett, s valami ellátást is kaptunk. Talán másnap vagy két nap múlva hallottuk, hogy jönnek az amerikaiak. A páterek sem tudták, hogy mi lesz, a klauzúrát megnyitották, az asszonyokat, gyerekeket egy alagsori részben elbújtatták. Közben egy perc alatt felborult minden addigi rend és fegyelem. Mindenki rohangált, mások csomagjait nyito- gatta, keresgélt, fosztogatott, asszonyok, férfiak, mindenki vegyesen. Rettenetes élmény volt, hogy még ilyen helyzetben is mindenki - majdnem mindenki - szerezni akart valamit. Harc nem volt semmi, valami amerikai parancsnok tárgyalt a megbízottakkal - egy-két magasabb rangú katona tudott angolul - egy őr odaállt a kolostor kapujába, s ezzel az „ügy" lezárult. Másnap a bolt kinyitott, s a jegyre kiadták a gyerekeknek a tejet. Két vagy három nap múlva jött az a parancs, hogy a katonák, személyes felszereléssel legyenek útra készen. Nagy volt a megdöbbenés, de magyarázat nem volt. A férfiakat nagyon kevéssé szívderítő módon teherautókra pakolták, ott az udvaron, a szemünk láttára, s elvitték. Szörnyű volt. S utána jött a teljes bizonytalanság, majd heteken, hónapokon át a legkülönfélébb jó és rémhírek. Mi Jocóval abban egyeztünk meg, hogy én mindenképpen ott maradok, ott találkozunk. Az egész táborban a két-három tagú megbízott parancsnokság maradt, s néhány nem-katona férfi. Az első napok rémülete után hozzá kellett látni az élet megszervezéséhez. A sok elkényeztetett, munkát lenéző, nem ismerő tiszti asszony egyszerre a legnehezebb körülmények közé került. Az idősebbek közül néhány csevegett németül, talán egy angolul is tudott, a többi szinte megbénult az új helyzetben. Martosékkal Magyaróvár óta együtt volt egy újfehértói fiatal gyógyszerészlány, Pozsgai Lili, Sári barátnője. Tudott németül is valamennyire, így a szűkebb társaság ügyeinek intézése, a gyakorlati tennivalók kettőnkre hárultak. Báldyné teljesen kiborult, szinte tehetetlen lett, apja és Lujzika néni szerencsére igyekeztek lelket verni bele. Velük volt Géza fiuk felesége, Lici; szintén egy húsz hónap körüli Licivel, s rövidesen kiderült, hogy Lici terhes, egy magyaróvári találkozás emlékeképpen. Hát a család egyébként se nagyon szerette ezt a Licit, de hát ettől a hírtől még rosszabb lett a helyzet. Pedig Lici, attól eltekintve, hogy folyton a férjét siratta, roppant rendesen helytállt, dolgozott a szülés pillanatáig, pedig olyan visszeres volt a lába, combtőtől végig (huszonöt éves volt), hogy mikor elvittem a szomszédban rendelő magyar orvoshoz, az el akart ájulni a látványtól, s rögtön közölte, hogy kórházban kell szülnie. Ez az orvos a kolostor melletti házban nyitott rendelőt, eredetileg nem a táborban volt. Hatalmas forgalma volt, hiszen először az asz- szonyokkal volt baj, akiknek „lágerbetegségük" lett, mindenkinek elmaradt a menstruációja, és ez öt-hat hónapig tartott. Később a könnyebb erkölcsű 46
