Család a háborúban. A Margócsy család emlékei az 1944-45-ös évekből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 44. (Nyíregyháza, 2014)
Margócsy Józsefné Oberländer Erzsébet visszaemlékezése
reménytelenek voltak. Juliskát a kisbabával egy nagy tűzoltó autóval (én is mentem) légiriadó alatt vittük haza a szüleihez a kórházból egy sötét novemberi este. December elején megjelentek a falragaszok: Pircsinek be kellett vonulnia, nem tudtuk, hová vitték. Jocóékat a szentendrei szigetre parancsolták. December 24-én reggel értem jött valaki ismerős katona, hogy estére kivisz Jo- cóhoz. Egy kis ház falusi szobájában töltöttük első karácsony esténket, sok szomorú, elkeseredett emberrel körülöttünk. Már nem tudom, hogy miért, de este is ott maradtam, s reggel vitt be egy kocsi (25-én) Budára. Közben jutott eszembe, hogy valamikor november elején a zászlóalj tiszti családjait Piliscsabáról Komáromba költöztették, s akkor mi is kaptunk az egyik pavilon első emeletén egy szobát. Két-három hétig lehettem ott, akkor mentem be a Fery Oszkár utcára újra, mikor Jocóék a „hadműveleti területre", a szigetre mentek. Komáromban a szomszédunk volt: Kereszty László százados, felesége, Magda (a vezetéknevét nem tudom), egy vak zongoraművész testvére volt, s egy kétévesnél valamivel idősebb kislányuk. Később sok szó lesz róluk, de K-hoz fűződik egy életre megjegyzett nevelési szörnyű emlékem. (A későbbiek folyamán de sok olyan emlékre tettem szert, amiket inkább soha nem tapasztaltam volna. Micsoda emberek, helyzetek jöttek még...) Szóval Mikulás-este volt: Kereszty (nagyon buta, műveletlen és rosszindulatú, rosszhiszemű, indulatos ember volt) a tiszti legényét felöltöztette Mikulásnak, s kioktatta, hogy jól ijessze meg a kislányt, felsorolva, hogy mi rosszakat szokott csinálni, s fenyegesse meg, hogy elviszi. A jelenetre minket is meghívtak, a kislány szeretett engem, Magda utolsó hetes terhes volt, örült, ha foglalkoztam velük. A kislány úgy félt, illetve megijedt, hogy sírógörcsöt kapott, majdnem elvesztette az eszméletét, alig tudtuk életre hozni. Ekkor, hogy a hangulat oldódjék, K. adott egy cigarettát a legénynek; az angyalhajból készült szakáll egy másodperc alatt az egész arcán lánggal égett, alig tudtuk lerángatni róla; az arca csúnyán megégett. Ilyen szomorú Mikulás-este lett. Folytatom: alig ebédeltünk meg, csengettek. Ott áll Miltényi János, Jocó hadapród-őrmester társa, azzal, hogy az oroszok „rövidesen" bekerítik Pestet, szeretnének elvinni, illetve Keresztynét - de Magda csak velem együtt hajlandó indulni. Emmuska azt mondta, hogy menjek, így ők elmentek Kereszty néért valahová a Fő vám térre, s utána értem. Öt-hat óra tájban indulhattunk el, de a Bécsi úton már állt a kocsisor, Miltényi, egy roppant életre való pesti vagány és a sofőr kisütötték, hogy a Szentendrei úton menjünk. (Utólag persze kiderült, hogy teljesen mindegy volt, mert az oroszok ekkor már Dorogon és Esztergomban voltak.) El is indultunk, a kocsik végtelen sorban álltak, egy kicsit mentünk, álltunk, ez így ment a végtelenségig. Felértünk valahová a hegyi útra, ott éjszakáztunk a kocsiban, Magda elég 40
