Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - A Collegium Hungaricum
A Collegium Hungaricum Tavasz fele, február végén vagy március elején híre járt, hogy Csehszlovákiában válság tört ki. A németek nem voltak megelégedve a Csehszlovákia által tett engedménnyel. Újságból nyomon kísértük az eseményeket, hallottuk azt is, hogy mozgósít Magyarország is. Én is vártam minden nap a behívót, meg is kaptam idehaza, de nem küldték utánam Bécsbe. Ennek az időszaknak nevezetes eseménye volt 1939. március 14-én Hitler bevonulása Bécsbe, aki az osztrákok lelkesedésének a felszítására Prágából egyenesen odajött. A Hotel Adlon első emeleti erkélyén állott. Felsorakoztatták az ifjúságot, a Ring széles utcája teljesen be volt töltve, még a mellékutcákban is tömegek állottak. Ütemesen ordítozták: „ Unser Führer komm heraus, so wir gehen nicht zum Haus". Mi ott álltunk ebben a szinte őrjöngő tömegben és borzasztó rosszul éreztük magunkat. Ha nem is kiabáltunk, az extázisnak ez a kitörése valami egészen különleges érzésekkel töltött el bennünket. Nem tudtunk szabadulni attól, hogy valami kollektív őrjöngés vett erőt az osztrák népen. Másnap reggel láttuk a Führer Westbahnhof felé való autózását, akkor már nem túlságosan sokan álltak a Ringen, SA alakulatok kordont vontak mind a két oldalon. A kifele és befele fordulók fogták egymás kezét. így vonult végig Hitler, a nyitott autójából integetve a Mariahilfer Strassén. Ekkor már nem volt akkora a lelkesedés. 1939 júniusában hazajöttem, két vagy három hétre elmentem Erdélybe, mert már akkor a félig-meddig menyasszonyomnak tekintett későbbi feleségem ott tanított egy mezőségi faluban, 40 kilométerre a legközelebbi vasútállomástól. Akkor volt az eljegyzésünk. Mire hazakerültem, meghirdették a múzeumi segédőri állást, beadtam a pályázatot és meg is nyertem. Nem is volt rajtam kívül más jelölt. Ez már fizetési osztályba sorolt állás volt, félárú vasúti jeggyel és OTBA tisztviselői betegsegítői alap tagsággal járt. Lényeges, hogy lehetett a várostól, a faraktárból előlegre - fizetési levonásra - tűzifát szerezni. Óriási dolog volt ez a háború már kezdődő nehézségei között. Itthon voltam és hasznosítottam a bécsi levéltári kutatásaimat, mert azonkívül, hogy ott múzeumi gyakorlaton voltunk, én rendszeresen, délelőtt, délután bejártam a nagy bécsi állami levéltárakba. Óriási 15-16. századi anyagot szedtem össze Debrecenre, a tiszántúli pásztoréletre és az akkori jobbágyviszonyokra vonatkozóan. Ezek ma is megvannak. Nem mindegyiket dolgoztam még fel, talán van, ami sohasem készül el, de némelyiket lehetett hasznosítani belőle. Dolgoztam a múzeumban a katonai behívások között, ami két-három hónapi nyugalmi állapotot jelentett. Abban az időben főleg újságcikkeim jelentek meg a debreceni lapokban. 1936-1944 között 26, ezek néprajzi tárgyú, esszészerű feldolgozások voltak. Nehezedett az idő, és amikor kitört a szovjet-német háború, nekem az volt az érzésem, hogy ez nem végződhetik jól, 57
