Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)

Balogh István visszaemlékezése - A Collegium Hungaricum

Balogh István: „Nekem szerencsém volt...” intézet az Auslanddeutschtums Forschungennel, a Közép-Európában élő né­metek kutatásával foglalkozott. Ez csak részben volt néprajzi jellegű, hiszen inkább politikumnak számított, a Volksbund előkészítése, illetőleg a magyar- országi németeknek a Volksbundba való beszervezése volt a célja. Az ott lévő fiatalok meglehetősen rezerváltan, sőt ellenségesen viselkedtek velünk. Elég gyakran elmagyarázták, hogy mi vár ránk majd az elkövetkező időben, ami azt jelenti, hogy a német életteret kiterjesztik ide is. Tulajdonképpen nekünk semmi kultúránk nincsen, ami van, az a német kultúra. Mi csak segédnépek lehetünk a kialakulóban lévő nagy együttesben. Ez nagy tanulság volt szá­momra. Ha eredetileg is nem lettem volna németellenes, már debreceni mivol­tomnál fogva, akkor most már biztosan az lettem, sikerült ezt elmélyíteni. Ugyancsak ott, Bécsben Miskolczi Gyula kollégiumigazgató szellemi irá­nyításával lehetett az egész náci rendszert kissé ironikusan nézni, ő ugyanis nagyon náciellenes volt. A kollégiumi összejöveteleket szerdánként a Bella- ria kávéházban tartottuk, a legjobb náciellenes vicceket ott hallottam, főleg Miskolczi Gyula terjesztette tömegestől. Sajnos, ez csak elméleti ellenállás volt, mert a bécsiek, legalábbis a fiatalság el volt ragadtatva, hogy bekerültek a nagy német birodalomba. A középkorúak azonban nagyon rosszul érezték magukat. Bécsi képeslap az 1930-as évekből 56

Next

/
Thumbnails
Contents